Vágólapra másolva!
Távozott Zvonko Sundovski vezetőedző a román Dobrogea Sud Constanta férfi kézilabdacsapatától, amely szombaton a Csurgói KK-val találkozik az EHF Kupa selejtezőjének első mérkőzésén.

A román klub honlapjának beszámolója szerint a macedón szakvezetőnek azért kellett - közös megegyezéssel - távoznia a kupameccs előtt, mert a csapat az új idényben egy győzelemmel és öt vereséggel kezdte a bajnokságot.

Sundovski tavaly tavasszal vette át második alkalommal a Constanta irányítását. Az együttes idén döntőbe jutott a bajnokságban, ahol alulmaradt a Dinamo Bucurestivel szemben.

A Csurgó elleni kupapárharc első felvonására szombaton, magyar idő szerint 17 órától kerül sor a román városban. A somogyiaknál is edzőváltás történt: Bencze József hétfői lemondása óta az Alem Toskic, Baranyai Norbert páros irányítja a csapatot.