Vágólapra másolva!
Tükörsima, 3-0-s idegenbeli győzelemmel kezdte a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezősorozatát a Vasas Óbuda. Jakub Gluszak együttese nem volt egy súlycsoportban a Luka Bar együttesével, amely csak a második játszma elején volt egyenrangú ellenfele a magyar bajnoknak. A Vasas a jövő keddi visszavágón már két nyert szettel kiharcolhatja a továbbjutást Budapesten.

A Vasas Óbuda női röplabdacsapata a montenegrói Barban kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A párharc esélyesének egyértelműen a magyar bajnok számított, de semmiképp sem lehetett lebecsülni a tehetséges fiatalokból álló hazaiakat.

Sajnos a helyieket kevésbé érdekelte a mérkőzés, finomam szólva foghíjas lelátók előtt csapott össze a két csapat a Topolica Sports Hallban. Nem sokkal a mérkőzés kezdete előtt aztán feltűnt néhány Vasas-szurkoló is, akik akár a világ végére is elkísérnék kedvenceiket.

Jakub Gluszak vezetőedző a Tiemi-Kjelstrup-Török-Dékány-Kalicsanyin-Abdulazimova hatossal kezdte a meccset, Juhár Dalma volt a liberó. Egy szép centertámadásból szerezte meg a találkozó első pontját a magyar bajnok, majd Török Kata nyitott egymás után két ászt.

Török Kata kiválóan nyitott az egész meccsen Forrás: CEV

Hiába zárkózott két ponttal a Bar, a Vasas remek támadásokkal növelni tudta az előnyét. Abdulazimova blokkjával 9-4-re vezetett a magyar bajnok, amikor időt kértek a hazaiak. Ez sem segített, 13-5-nél jöhetett az újabb időkérés. Zongorázni lehetett a különbséget a két együttes között, negyedóra után már 10 ponttal vezetett az óbudai együttes az első szettben (18-8). Parádésan védekezett a Vasas, a montenegróiak minden pontjukért megszenvedtek, minden játékot olvastak az óbudaiak. 24-12-nél szettlabdákhoz jutott a Vasas, de már az elsőt kihasználta Kalicsanyin blokkjával, nagyon sima eredményt hozott az első felvonás.

A második játszmát jobban kezdte a montenegrói bajnok, 0-1 után zsinórban három pontot szerzett (köztük egy meglehetősen véleményeset). Nagyon gyorsan egyenlített a Vasas, majd Török újabb ászával a vezetést is átvette. A blokk továbbra is sziklaszilárd volt, támadásban pedig Dékány Bernadett vitte a prímet ekkor. Viszont a Bar is jól tartotta magát, 12-12-nél utolérte a Vasast.

Gluszak időt kért, méghozzá remek időzítéssel, mert utána egy 7-0-s sorozatot produkált a magyar bajnok, Török Kata fantasztikusan nyitott.

Vlagyimir Milacsics is kikérte az idejét, de ezt is két Vasas-pont követte, 12-12-ről 21-12 lett az állás. A szett hajrájára beállt Bleicher Réka, Gyimes Zsófia és Villám Lilla is, akik lezárták a játszmát.

A harmadik ott folytatódott, ahol az első kettő befejeződött, legalábbis Török számára, aki egymás után szállította az ászokat. Egészen elképesztő sorozatot kapott el megint a csapat, és 11-0-val indította a harmadik játszmát. Ekkor ugyan megszakadt, de az erődemonstráció folytatódott, 19-3-at is mutatott az eredményjelző. Liberóban érkezett Mihály Dorka is, valamint Hajós Aliz és Ambrosio Melani is pályára lépett. A vége már örömjátékot hozott, végül 25-7-tel ért véget a félelmetesen egyoldalú harmadik szett.

A Vasas erődemonstrációt tartott idegenben a röpi-BL-selejtező első meccsén Forrás: CEV

A Vasas tehát nagyon simán győzött 3-0-ra, és kényelmes helyzetből várhatja a jövő keddi visszavágót, ahol elég két szettet nyernie.

Végeredmény, női röplabda Bajnokok Ligája selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Luka Bar (montenegrói) - Vasas Óbuda 0-3 (-12, -17, -7)

Jakub Gluszak vezetőedző szerint minden úgy zajlott, ahogyan előre eltervezték:
"Sokat elemeztük őket, tudtuk, mire számíthatunk, és hogy mit játszanak. A célunk az volt, hogy jól nyissunk, és ez sikerült is, és bár sok közvetlen pontot nem szereztünk ezekből, de a játékukat ezzel semlegesítettük, nem tudtak úgy támadni, ahogy szerettek volna. Jó volt a blokkunk is, úgyhogy elégedett vagyok, mindent megcsináltunk a pályán, amit kellett. Végig mi irányítottunk, megnehezítettük a pontszerzésüket. Persze ez csak az első mérkőzés volt, van még egy visszavágó, ráadásul pénteken elkezdődik a bajnokság is."

A mérkőzés legjobbjának választott Török Kata így értékelte a győzelmet: