Vágólapra másolva!
A Békéscsaba női röplabdacsapata a bajnok Vasas otthonában nyert 3-2-re az Extraliga 2. fordulójában. A két csapat szenzációs meccset vívott, a Bajnokok Ligájában a főtáblára igyekvő Vasas-Óbuda csak a negyedik szettben játszott úgy, ahogy azt a meccs előtt elképzelte.

Az első igazi rangadó mindjárt nagy meglepetéssel fejeződött be, mert a BRSE 3-2-re megnyerte a mérkőzést. A csabaiak kerete a nyáron jelentősen átalakult, mindössze három légióst foglalkoztatnak, a keret többi tagja magyar. Ebben a tekintetben unikum, amit a BRSE csinál,

a bajnokság előtt sokan leírták őket.

Ehhez képest az első szettet 25-23-ra, a harmadikat 25-19-re nyerte meg a Békéscsaba. A másodikat 30-28-ra vesztette el, pedig ebben a végjátékban is közel voltak a szettnyeréshez. A negyedik játszmában teljesen szétesett a vendégcsapat, a Vasas 11-3-ra elhúzott, a BRSE pedig úgy döntött, hogy nem szaggatja magát szét ebben a szettben, minden erejét az ötödik játszmára tartogatja.

A Vasas a negyedik játszmában szinte tökéletesen játszott,

a nagy kérdés az volt, hogy addig miért nem tudta ezt a játékát nyújtani a hazai csapat.

Hogy a BRSE mennyire jól tette a negyedik szett "feladását", arra bizonyság, hogy

a 15 pontig tartó ötödik szettet magabiztosan, 15-10-re nyerte meg a vendégcsapat,

amely a meccset 3-2-re hozta. Ez volt a második győzelme a BRSE-nek a bajnokságban. A Vasasnak a második 3-2-es meccse, de amíg egy hete Jászberényben sikerült nyerniük, most hazai pályán kikaptak.

A Vasas-Óbuda előtt hatalmas feladat tornyosul, mert az albán Tirana ellen a jövő héten már a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért játszhatnak,

egyben sporttörténelmet írhatnak, mert a BL-főtáblán magyar csapat még sosem szerepelt.

A BRSE a budapesti győzelem után Forrás: BRSE

A BRSE szlovén edzője, Vasja Lipicer Samec egy nagy skalpot begyűjtött a bajnok legyőzésével.

Női röplabda Extraliga, 2. forduló: Vasas-Óbuda - BRSE 2-3 (-23, 30, -19, 8, -10)