Társoldalunk:

Euroliga-szintű védekezéssel roppantotta össze a Sopron a Szekszárdot

2019.10.27. 20:35

Két éve ez a párosítás volt a bajnoki döntő, egy éve a Magyar Kupa-finálé, két éve meg a Szekszárd Sopronban nyerte meg az MK-t, szóval, előzetesen nagy rangadó lehetett volna a Sopron Basket-KSC Szekszárd női kosárlabda-mérkőzés. Nem lett az.

A számszerű végeredmény - 75-51 - nagy hazai fölényt mutat, de érdemes egy kicsit az első két negyeddel foglalkozni. A félidőben 42-21 volt az állás, azaz a vendégcsapat csak 1 ponttal dobott többet, mint ahány percig tartott az első félidő. Mondanunk sem kell, hogy ez elképesztő soproni védekezést takar. A negyedik percben már 10-2 volt az állás, az első negyed végén 20-12, majd a második negyedet 22-9-re nyerte meg a Sopron. 27-21-es állás után egy 15-0-s soproni szélvihar söpört végig a pályán - ilyet egy hete már láttunk a Győr elleni idegenbeli meccsen. Ez a 15-0 minden kérdésre pontot tett. A második félidő már jóval kiegyenlítettebb volt, a harmadik negyedet egy ponttal, 20-19-re a KSC nyerte meg - ez az első félidőben látottak alapján tőlük is nagy bravúr.

A Sopronban Határ Bernadett, Alexander Crvendakics 12-12, Jelena Milovanovics-Brooks 11 pontot dobott. Az NB I alapszakaszának első körében a Sopron a három legnehezebbnek ítél meccséből kettőt nyert meg - Győrben és most otthon a Szekszárd ellen. A DVTK lesz a harmadik csapat, amely rangadóra késztetheti a bajnokot, de ezzel a védekezéssel nehéz lesz a magyar mezőnyben mit kezdeni az ellenfeleknek. Ami még fontos, hogy mind a Sopron, mind a Szekszárd nagyon bő rotációval hozta le a meccset, azaz sok játékos léphetett pályára a rangadónak kikiáltott meccsen.

A Briann January - Fegyverneky Zsófia páros nemcsak idehaza, hanem az Euroligában is meghatározó és bombaerős kettős. A csapat építése azok után is töretlen, hogy a nyáron a spanyol edzői stáb távozott Sopronból. A fiatal edző, Gáspár Dávid nagyon jól lépett be a munkába, eddigi teljesítménye - a csapattal együtt - méltán ad okot bizakodásra. A magyar bajnokcsapat szakmailag nem rogyott meg - ezt akkor is leírhatjuk, ha ebben a szezonban biztosan lesznek olyan meccsek, amelyeket elveszít. A következő lépcsőfok a spanyol Girona elleni idegenbeli párharc lesz az Euroligában, csütörtökön este.

Női kosárabda NB I: Sopron Basket - KSC Szekszárd 75-51 (20-12, 22-9, 19-20, 14-10)