Vágólapra másolva!
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak esélyeshez méltóan kell szerepelnie a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság két novemberi selejtezőmérkőzésén. Az erős keret és a töretlen bizalom a szövetség vezetőitől adva van a sikerhez.

A szakvezető a nemzeti együttes soproni edzőtáborában tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az előző kvalifikációs sorozatban nem a magyarok voltak a favoritok, de ezúttal más a helyzet.

- jelentette ki Székely Norbert.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke felidézte a nyári, szerbiai Eb-t, amelyet hetedikként zárt a csapat.

- közölte az MKOSZ vezetője hozzátéve, a nemzetközi szövetség nemrég Sopronnak ítélte oda a jövő augusztusi U20-as női Eb rendezését.

A helyi klubot erősítő Dubei Debóra főként új feladatairól beszélt:

- fűzte hozzá.

A válogatott csütörtökön 19.30-tólAmszterdamban lép pályára, majd vasárnap 20.30-tól Sopronban fogadja Szlovákiát a H jelű trióban. Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul.

A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 16 csapatos Eb-re,

amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.

A magyar csapat, miután nyertek a női kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Olaszország - Magyarország mérkőzésen a Cair Sportcenterben, a szerbiai Nisben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7. helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.

A keret:
Pusztai Petra (Aluinvent-DVTK), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dombai Réka (Uni Győr MÉLY-ÚT), Dubei Debóra (Sopron Basket), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (Uni Győr MÉLY-ÚT), Szabó Fanni (PEAC-Pécs), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Turner Yvonne (Orenburg), Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Weninger Virág (Sopron Basket), Kiss Angelika (Aluinvent DVTK), Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Barnai Judit (Uni Győr MÉLY-ÚT)