Társoldalunk:

Egy gól, amiért érdemes volt két hétig Litvániában dideregni

2019.11.25. 05:59

2019. november 30-án Japánban, Kumamotóban kezdődik az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. A sportág női szakágának felemelkedése egy 1992-ben lőtt gólnak is köszönhető volt. Egy gól, amely mindent megváltoztatott. Egy gól, amely nélkül ma nem beszélnénk úgy a magyar női kézilabdáról, ahogy beszélünk. Egy lány, aki a lövés pillanatában azt sem tudta, hol van. Egy lány, akinek a nyakán a meccs lefújásakor egy egész ország csüngött. Vb-visszaemlékező sorozatunk befejező része következik.

A sportban az a szép, hogy egyetlen gól alapjaiban változtathatja meg egy egész sportág jelenét, jövőjét. Ha gól a gól, akkor minden jóra fordulhat. Ha kivédi a kapus, ha mellémegy, ha kapufa lesz a lövésből, egy egész sportág omolhat össze. A sporttörténelem számtalan ilyen gólt őriz, gondoljunk csak a nyugatnémetek harmadik góljára az 1954-es labdarúgó-vb döntőjében, vagy Dömötör Zoltán ejtésére az 1964-es tokiói olimpián, a magyar-szovjet vízilabdameccsen. Mi most azonban egy másik gólt idézünk fel. Amely, ha nem akad be, akkor nincs hazai vb-rendezés 1995-ben és nincs vb-ezüstérem, nincs atlantai olimpiai bronzérem, de – megkockáztatom – az egész sportág női szakága az akkori röplabda sorsára jut Magyarországon.

Egy Volga-taxi. Ilyennel hoztuk el az olajradiátort a kaunasi sajtóközpontbólForrás: Sputnik/RIA Novosti/Yury Artamonov

Varga Márta góljáról írok, amelyet 1992. december 3-án, a litvániai Kaunasban a svédek elleni meccsen fél perccel a vége lőtt be Jonsson kapujába. Ezzel a góllal 20-20 lett a meccs végeredménye, ezzel a góllal a magyar csapat feljutott az A-csoportba és részt vehetett az 1993-as norvégiai világbajnokságon. Az ottani hetedik helyezés alapozta meg azt, hogy 1994-ben a németországi Európa-bajnokságon negyedikek legyünk, hogy 1995-ben vb-t rendezzünk és ezüstérmet nyerjünk, hogy 1996-ban bronzérmesek legyünk az atlantai olimpián. Ha nincs ez a gól, akkor a női válogatott újra az ebek harmincadjára jut, akkor elzavarják Laurencz László szövetségi kapitányt. Akkor újra ott tartunk, ahol 1989-ben, amikor a magyar női kézilabda-válogatott szégyenszemre a C-csoportba esett ki a világbajnokságon.

Ma is előttem van minden. 27 másodperc van hátra. A két edző, Laurencz László és Felckné Babos Ágnes a kispadról ordít, hogy szabálytalankodni kell a védekezésben. Kökény megteszi, és a bírók kiállítják őt. Ólomlábakon peregnek a másodpercek. Ha a svédek gólt dobnak, mindennek vége. Lejár az idő, nem dobnak, vége van – hisszük mi. Rohanunk a szövetségi kapitányhoz az első nyilatkozatért, mert a rádiós vonalat 5 perc múlva bontják. Erre mi történik? Az IHF ellenőr mutogat, a csapatokat visszarendelik a pályára, időntúli szabaddobás következik a svédeknek. Az orosz bírók rendelkeznek, a pályán ordító Laurencznek sárga lapot adnak. A svédek nekiállnak és mellédobják. Most már tényleg vége.

Nekem senki sem szólt, hogy az iksz is jó. Úgy voltam vele, hogy ne kapjunk ki, felemelkedtem, minden dühömet beleadtam" – ezt mondta Varga Márta a kaunasi meccs után. Ahol az egész magyar szakvezetés tudta, hogy jó lesz a döntetlen a feljutáshoz, csak éppen a lányoknak nem akarta ezt senki megmondani. Úgy voltak vele, minek a nagy tehertétel, van ezeken a játékosokon elég súlyos hátizsák.

Hogy a terhet még fokozzák, arról a szövetségi kapitány is gondoskodott. Egy nappal a svédek elleni döntetlen előtt a spanyolokkal szemben is döntetlent játszott a magyar csapat. Kísértett a múlt, mert egy évvel korábban a mortarai (Olaszország) C-világbajnokságon ugyanezt a bravúrt sikerült elkövetni. Akkor 19-19-et játszottunk velük – a nem várt döntetlen

annyira sokkolta a kapitányt, hogy a másnapi szünnapon is edzést vezényelt, miközben a C-vb teljes mezőnye egy kellemes hajókiránduláson vett részt. A magyar csapatot erről is letiltotta Laurencz mester.

Laurencz László, aki a C-világbajnokságról az olimpiára vezette a magyar női kézilabda-válogatottatFotó: Magócsi Márton - Origo

Az egy évvel későbbi, litvániai döntetlen után pedig olyan dolgokat mondott az öltözőben, amely miatt másnap reggel (a svéd meccs előtt) önként fizetett be a büntetéskasszába kétezer forintot. Most képzeljük akkor el, mi minden hangozhatott el az öltözőben. Egy biztos, az idézet ma sem lenne nyomdaképes, mi több, a #meetoo-korszakban azt hiszem, azonnal vége is lenne Laurencz pályafutásának.

Ezek a lelki sokkok persze mindenkinél másképpen jöttek ki. Miközben az egész ország azt várta – sőt, követelte -, hogy a magyar női kézilabda-válogatott játszi könnyedséggel jusson fel az A-csoportos vb mezőnyébe, aközben ezek a lányok súlyos tehertételként élték meg mindezt. Ezen nem is volt mit csodálkozni, elvégre ők sem gépek, hanem emberek. Nem beszélve arról, hogy 1992 decemberében, Litvániában felfoghatatlan körülmények között kellett kézilabdázniuk.

Mire a magyar küldöttség Vilniusba költözött (ott rendezték meg az elődöntőket) már mindenki – játékos, edző, gyúró, újságíró – harcedzett állapotba került, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy a fővárosban az utcákon barikádokat kerülget az autóbusz. Amíg orosz katonát látunk az országban, jobb a békesség, addig lesznek barikádok" – magyarázta a helyi lakosból idegenvezetővé vedlett litván lány. A csapat nagy örömmel vette tudomásul, hogy Vilniusban sikerült elfoglalni az ország akkor egyetlen rendesen fűtött és meleg vízzel rendelkező szállodáját. A kaunasi napok után ez felüdülés volt mindenkinek – nekünk is.

Tél Vilniusban, LitvániábanForrás: Sputnik/RIA Novosti/Levinas

A kaunasi megérkezéskor a népes magyar újságíróhadat a „Hotel" Sportba helyezték el, ahol sem meleg víz, sem fűtés nem volt. Később megtudtuk, hogy a játékosok sem jártak jobban, ők egy másik szállóban dideregtek. Mi csak annyit tudtunk tenni, hogy kellő terepszemlét követően a csarnok sajtóközpontjából pár villanyradiátort a szállóba cipeltünk. Feledhetetlen élmény: kint szakad a hó, a brummogó motorú Volga-taxi a csarnok előtt áll, abba tuszkoljuk be a fűtőtesteket. Az utolsó meccs után természetesen mindent visszavittünk a csarnokba, ahol a helyi erők jóságának és szánakozásának köszönhettük, hogy ezekkel az eszközökkel 15 fok fölé tudtuk varázsolni a hotelszobák hőmérsékletét.

A női kézilabdázás, a világbajnokságok szervezése, a Bajnokcsapatok Európa Kupája sorozata nyomokban nem hasonlított a mai körülményekhez. Az IHF szemrebbenés nélkül adta oda annak a Litvániának a B-vb rendezését, amely akkor kecmergett ki a szovjet elnyomás okozta sokkból és próbált meg a függetlenség útján elindulni. A szállókban nem azért nem volt fűtés, mert a litvánok ezzel szórakoztak, hanem mert Oroszország elzárta a gázcsapot.

Tóthné Szabó Melinda (a labdával) ekkor még a magyar válogatottban játszottForrás: Origo

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség korifeusait nem nagyon érdekelte, mi zajlik a Baltikumban, decemberben. Úgy voltak ezzel, hogy ennek a mezőnynek ez is jó lesz. Az óriási kontrasztot mi is érzékelhettük, amikor 1993-ban eljutottunk a norvégiai A-világbajnokságra, ahol Magyarország visszatért az elitbe. Érzékelhettük azt is, hogy ez a visszatérés nem lesz zökkenőmentes. A vb nyitómeccsét az oslói Spektrumban a házigazda ellen játszottuk. A félidőben – egészen félelmetes védekezést bemutatva – 9-6-ra mi vezettünk. A vége 18-15 lett oda. Nem csak azért, mert mi visszaestünk, a két bíró a földbe nyomta a csapatot. Mintha azt üzenték volna, hogy jó, jó, itt vagytok, de azért a házigazdát az első meccsen nem kéne megverni, nem kéne ezzel üzletileg berogyasztani a vb-t már az első napon.

Az 1994-es németországi Európa-bajnokság elődöntőjében még inkább szembesültünk azzal, hogy micsoda mocskos játszmák mennek a háttérben. A magyar csapat – kissé hektikus -, de alapjában véve csodás játékkal az elődöntőig jutott, ahol a dánokkal találkozott. A berlini elődöntőben a román bírópáros – jegyezzük meg a neveket: Serbu és Dobre – olyan csalást mutatott be, amely a sportág történetében is párját ritkította. Az EHF később elnézést kért a magyaroktól, de ezt már a hajunkra kenhettük. És még ezzel a pofátlan bíráskodással is csak egy góllal, 29-28-ra nyert Dánia. Hosszabbításban.

Mindezek az „élmények" sosem következtek volna be, ha nincs Varga Márta gólja Kaunasban Svédország ellen. De az a gól aztán olyan lendületet adott, amely a B-vb-n egészen a tornagyőzelemig repítette Magyarországot. Előbb megvertük a házigazda Litvánokat, majd a döntőben a cseheket. Egy álom vált valóra, meg az, hogy a magyar női kézilabdázás 1986 után ismét visszatért a világ élvonalába. De ezt már Varga Márta nem élhette át a válogatottal.

Varga Márta gólja, amely megalapozta a későbbi sikereket. A képen Farkas Ágnes az 1995-ös női világbajnokság elődöntőjét követőenForrás: Origo

Az 1993-as budapesti Vasas-Hypo női kézilabda BEK-döntőn olyan súlyos sérülést szenvedett, amelyből már nem tudott arra a szintre visszakapaszkodni, ahol korábban ő járt. Ez az ő egyéni tragédiája ebben a történetben, mert a képességei alapján nyugodtan ott lehetett volna az 1995-ös vb-ezüstérmes csapatban és az 1996-os atlantai olimpiai bronzérmes válogatottban is.

A végén csak annyit, nézzük meg, mi lett azokkal az országokkal, amelyek ezen a vb-n a legjobb hat közé jutottak. Spanyolországban erős csapat született, de a nagy áttörés számukra nem valósult meg. A litván és a cseh női kézilabdázás ereje nem jelentős. A svédek szintén mutattak egy-egy jó eredményt, de tartósan nem kapaszkodtak meg az élvonalban. Bulgáriában szinte nincs is számottevő női kézilabda. Magyarország 1994-től 2005-ig folyamatosan a világ élvonalában volt, nyert 2 vb-ezüstöt, olimpiai ezüstöt, Európa-bajnoki aranyat. De még 2008-ban is a legjobb négy közé jutott a pekingi olimpián.

Ennyit tesz egy gól, ennyit jelentett Varga Márta gólja. 

Címlapi kép: Tél Vilniusban. A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.