Társoldalunk:

Esélyesként kezdi meg Hollandiában az Eb-selejtezőt a női kosárválogatott

2019.11.14. 09:01

A magyar női kosárlabda-válogatott csütörtök este Amszterdamban kezdi meg a 2021-es Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatát. A csapat Hollandiával és Szlovákiával került egy csoportba, és amennyiben elsőként végez, automatikusan kvalifikálja magát a kontinenstornára.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Amszterdamból:

Székely Norbert együttese szerdán érkezett meg a holland fővárosba, ahol egy villámcsapás fogadta a gépüket. Szerencsére ennek csak látványban volt jelentősége, a lányok és a stáb biztonságban és épségben landoltak.

Ezután este a mérkőzés helyszínén, a Sporthallen Zuidben edzett a csapat, bár a körülmények nem voltak a legideálisabbak, ugyanis meglehetősen hideg volt a multifunkcionális sportcsarnok kosártermében. Állítólag 1000 fő befogadására alkalmas a komplexum, de mindenki meglepődne, ha ennyi ember össze tudna zsúfolódni a 19.30-kor kezdődő meccsen.

Három magyar lány biztosan nem lesz itt, ők ugyanis a szomszédos szállodában dolgoznak, de nagyon örültek, amikor magyar szavakat hallottak a csarnok előterében. Mondták, hogy drukkolni fognak, de éppen mind „műszakban lesznek" a meccs időpontjában.

Székely Norbert elégedett volt a szerdán látottakkalForrás: Pókász Endre/MKOSZ

A magyar válogatott Hollandiával és Szlovákiával került egy csoportba, és mindenképp szeretné esélyeshez méltón, győzelemmel kezdeni a sorozatot. A lányokon már a szerda esti edzésen látszott, hogy megvan bennük a tűz és a tempó, erről beszélt utána Székely Norbert is:

Ez a csapat akkor jó, ha olyan szinten és intenzitással tud edzeni, mint most. A technikai fölényünk megvan a hollandok ellen, és akkor tudjuk ezt érvényesíteni, ha támadásban és védekezésben is gyorsak tudunk lenni. A támadás szépen működött, gyorsan járt a labda, a védekezés viszont nem volt olyan szinten, mint az elmúlt pár napban, de ez betudható az utazásnak. Túl vagyunk már két videózáson, és lesz még egy, tudni fogunk mindent a hollandokról.A magyar válogatott a csoport egyértelmű favoritja, és ez akár teher is lehet a játékosok számára, de a stáb erre is komoly hangsúlyt fektet:
"Mentálisan ezt a csapatot nem kell külön motiválni, ami egy edzőnek nagyon jó, mert csak a szakmával kell foglalkoznia. Persze dolgozunk ezen a részén is, egy személyiségtipizáló cég segítségével."

Remek edzéssel hangolt a helyszínen a női kosárlabda-válogatottForrás: Pókász Endre/MKOSZ

A szövetségi kapitány arra is kitért, hogy a folyamatosan fiatalodó válogatott számára a csütörtöki és a vasárnapi meccs is egy hosszú távú építkezés egyik állomása:
„Ez a csapat nagyon ígéretes már most, és bár én mindig is egy védekező felfogású edző voltam, ebben a keretben akkora támadópotenciál van, hogy talán változtatni kell a filozófián, vagy inkább tolni bizonyos irányokba az arányt. Fiatalítunk, mert van miből meríteni, és van értelme az utánpótláshoz nyúlni. Amikor ezt 2017-ben elkezdtük, volt egyfajta csapatunk, és azt folyamatosan próbáltuk átalakítani, nem egyik pillanatról a másikra. Mára eljutottunk oda, hogy nagyon széles körből lehet válogatni, és a taktikai repertoárhoz lehet igazítani, hogy ki lesz válogatott.Ilyen szemmel is érdemes lesz nézni a csapat előtt álló sorozatot, amely csütörtök este indul. A Hollandia elleni mérkőzést a FIBA YouTube csatornáján élőben lehet nézni.