Társoldalunk:

Nagy László szeretné magyarosítani a Veszprémet

2019.11.18. 15:35

A Sport TV Harmadik Félidő című műsorának vendége volt Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója és a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. Beszélt arról, hogy a jövőben törekszik a magyarosításra a Veszprém, de szóba került Lékai Máté sérülése, Császár Gábor és a magyar válogatott helyzete is.

„Ha úgy közelítjük meg, hogy milyen jó, hogy ennyien vagyunk, mert, ha van sérült, akkor vagyunk 16-17-en, és a nem sérültek közül is ülhetnek a lelátón. Ha nem lennénk ennyien, akkor lehet 12 játékost kellene benevezni, és kifacsarnánk a játékosokat, hiszen játszunk magyar bajnokságot, SEHA-Ligát és Bajnokok Ligáját. Mindhárom sorozatban nagyon komoly elvárások vannak a csapat előtt. Nehéz ezt menedzselni, de igyekezni fogunk, hogy ezt kordában tudjuk tartani. Én is azt vallom, és tapasztaltam is játékosként, hogy kicsit szűkebb kerettel egy egészségesebb légkört ki lehet alakítani. Itt senki ellen abszolút nem beszélünk, mindenkinek a szerződését maximálisan tiszteletben tartjuk. Omar Yahia 22 évesen gyakorlatilag perceket tölt a pályán, és nagyon nagy boldogsággal, lelkesedéssel van fent, és igyekszik bizonyítani. A jövőben is tervezünk az utánpótlásból hozzányúlni a fiatalokhoz, nem mellesleg egy-két SEHA- mérkőzésen már az U19-20-as csapatunk megmérette magát. Hála Istennek vannak olyan fiatalok, akik majd később, idővel, de remélhetőleg a Veszprém felnőttcsapatában is szerepet kaphatnak" – nyilatkozta a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában a Veszprém sportigazgatója, Nagy László.

Törekvésünk, hogy az a 16-18-as keret alakuljon ki, ehhez csatlakozzon még 3-4 utánpótlás szintű, elsősorban magyar játékos. Törekszünk arra, hogy 'magyarosítsuk' a veszprémi csapatot.

Két hete Lékai Máté térde megsérült, az ő hiánya Veszprémben és a magyar válogatottban is érezteti hatását. A klubnál Petar Nenadic irányít (a harmadik irányító, Kentin Mahé is sérült), és ha pihentetik, Rasmus Lauge Schmidt tud beugrani a helyére pár percre. A válogatott helyzete ennél bonyolultabb, ott a hírek szerint Schaffhausenben remeklő Császár Gábor lehet a megoldás, hiszen Juhász Ádám is sérült.

Nagy Lászlónak konkrét céljai vannak a Veszprém sportigazgatójaként isForrás: MTI/EPA/Sascha Steinbach

„A válogatott és a Veszprém orvosai megállapították, hogy három hónapig nem feltétlenül lehet erre a térdre és így Mátéra számítani, ellenben fizikoterapeuták, rehabilitációval foglalkozó emberek már hoztak vissza ilyen sérülésből másfél hónap után játékosokat.

Én azt mondom, hogy bizakodók vagyunk, de természetesen az első és legfontosabb a Máté egészségi állapota, és ezt nem, mint sportigazgató közelítem meg. Ha ő érez magában, illetve a térdében annyit, hogy elvállalja az Európa-bajnokságot, akkor őt ismerve, ott lesz a magyar válogatottnál. Tegyük fel, hogy nem, mert ez a reális, akkor valóban van egy Császár Gábor, aki az elmúlt fordulókban rengeteg gólt szerzett. Természetesen felmerült a neve, de a kapcsolatot még nem vettük fel. Ugye elsősorban ez is a szövetségi kapitány és a másodedző feladata.

Folytatva a válogatottal kapcsolatban azt is elárulta, hogy a 2022-es, Szlovákiával közös rendezésű Eb-re készül elsősorban az újjáalakuló keret és az új szakmai stáb. „Reálisabbnak tartanánk, hogy már most megmérettetjük a fiatalokat, mintsem, hogy Császár Gábor szerepet kapjon, de nem zárjuk ki természetesen. Hiszen nem biztos, hogy 2 év múlva Császár Gábor korosztályilag befér. Ez még eldöntendő kérdés, de nyitott a kapu mindenki számára." A Sport TV szakértője, Borsos Attila felvetette, hogy Császár Gábor stílusa kicsit eltér attól, ami a válogatott elképzelése. „Ő egy gólerős játékos szeret lenni, irányítóként nagyon sok lövés bevállal, ami nem feltétlenül a mi elképzelésünket támasztja alá, vagy valósítaná meg, de ennek ellenére vagy ennek tudatában nem zárjuk ki, hogy őt szerepeltetjük az Európa-bajnokságon" – reagált erre Nagy László. Hozzátette, lehet a fiataloknak nehezebb lenne a hazai rendezésű Eb-n debütálni, ahol mindenkiben nagyobb lesz a bizonyítási vágy, miközben most Svédországban akár főszerepet is játszhatnának.

Lehet, hogy látjuk még Császár Gábort válogatott mezben?Forrás: AFP/Charly Triballeau

Egyébként van több verzió a szakvezetés fejében, és hozzá szeretnének nyúlni olyan játékosokhoz is, akik a hazai rendezésű Eb-n már talán komolyabb szerepet játszhatnak 2022-ben. Bővebben beszélt arról, hogy a védelemben és a jobbátlövő pozícióban kik jöhetnek számításba a nemzeti csapatnál. Például Bánhidi Bencét, Sipos Adriánt, Ligetvári Patrikot, Bodó Richárdot, Balogh Zsoltot, Ancsin Gábort, Bartók Donátot, Máthé Dominikot említette a szövetség alelnöke.

Borsos Attila kérdésére is reagált, hogy ki lesz az a szakvezetésből, aki szükség esetén szembe állítja majd a fiatalokat a felelősséggel. „Chema szépen bele is állt, nagyon komolyan felvette a kesztyűt, ő a 'rossz zsaru', a felkészülés hét utolsó napján, a péntek délutáni edzés után konkrétan rendbe tette a társaságot. A Pista (Gulyás István szövetségi kapitány – a szerk.) is szintén ilyen lesz, meg már volt is rá példa. Meg kell tanulni mindenkivel bánni, és szeretnénk az egész válogatott malmára hajtani így a vizet."

Amit a pályán elértem, azt szeretném sportvezetőként is elérni Veszprémben és a Magyar Kézilabda Szövetségben. Nagyon konkrét céljaim vannak– nyilatkozta Nagy László az egyéni céljairól. – Ilyen lehetőségem volt úgy a klub, mint a szövetség felől, hogy ilyen posztot tudjak betölteni, és erre ugrottam rá. Ha úgy adódott volna, egy évet biztosan, de szerintem két évet is még el tudtam volna kézilabdázni ilyen szinten. Mentális és fizikálisan is rendben éreztem magam, adódott egy ilyen lehetőségem, amit megragadtam. Gyakorlatilag a BL-döntő óta nem volt kézilabda a kezemben." Elárulta, hogy még fáj a válla, ami a 2019-es BL-elődöntőben sérült meg. Szeret tenni a kézilabdáért, de a játék már nem hiányzik neki.

Végezetül a 2020 januári Eb-vel kapcsolatos célokról is ejtett pár szót: „Nem szeretnénk feladni az előttünk álló világversenyeket sem. Ha van 1-2 százalék esélyünk ezen az Eb-n, hogy olimpiai selejtezőt érjünk el, akkor abba az 1 vagy 2 százalékba fogunk belekapaszkodni."