Vágólapra másolva!
A magyar csapat helyi idő szerint csütörtök délután érkezett meg Kumamotóba, a szombaton kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság helyszínére.

A magyarok több mint egy hete, múlt kedden indultak Budapestről, és előbb Szöulba utaztak, ahol részt vettek a Premiere4 Kupa nemzetközi felkészülési tornán. A csapat pénteken az olimpiai bajnok oroszoktól 29-25-re, hétfőn a szerbektől 25-23-ra kikapott, szombaton pedig 31-25-re legyőzte a házigazda Koreai Köztársaságot, így a harmadik helyen végzett. A dél-koreai fővárosban az utolsó meccs után a válogatott programjában konditermi edzés, futás és taktikai gyakorlás is szerepelt, de jutott idő városnézésre is. A küldöttség csütörtökön Fukuokába repült, onnan pedig busszal két óra alatt jutott el Kumamotóba.

A csütörtöki edzés Kim Rasmussen szövetségi kapitány döntése értelmében elmarad, mert a szervezők 20 órától biztosítottak lehetőséget a csapatnak, de ezt a dán edző túlságosan későinek tartotta. A következő gyakorlásra így pénteken 11 órától kerül sor abban a kumamotói csarnokban, amelyben a csoportkör második fordulójában a Spanyolország elleni meccs lesz. Ezt videózás és séta követi majd. Tomori Zsuzsanna elmondta, hogy a szerbektől elszenvedett vereséget és gyengébb teljesítményt az időeltolódás számlájára írják, de ezt a problémát már sikerült leküzdeniük a Szöulban töltött napok során.

Érd, 2019. szeptember 25. Tóvizi Petra (b) és Tomori Zsuzsanna (j), középen a litván Greta Kavaliauskaite női kézilabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, a Magyarország - Litvánia összecsapáson az Érd Arénában 2019. szeptember 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nagyon fontos lesz, hogyan tudunk majd regenerálódni. Szerencsére, a stábunk nagyon sok gépet ki tudott hozni. Kulcskérdés lesz, mennyire leszünk frissek"

- nyilatkozta a Siófok KC átlövője arra utalva, hogy a csapatra hét nap alatt öt meccs vár a csoportkörben. Szombaton Kazahsztán, vasárnap Spanyolország, kedden Montenegró, szerdán Szenegál, pénteken pedig Románia lesz az ellenfél. A középdöntőbe az első három helyezett jut. A szövetségi kapitánynak helyi idő szerint pénteken 18 óráig kell jeleznie, melyik 16 játékossal vág neki a tornának, tehát ki lesz az a két ember, aki kimarad a keretből. Kim Rasmussen korábban, az M4 Sport kézilabda-magazinjában úgy fogalmazott, alaposan megnehezítette a dolgát, hogy Szöulban mindhárom kapus extrateljesítményt nyújtott.

"A világbajnokságon alig van szünnapunk, és mindösszesen három játékost cserélhetünk, szóval át kell gondolnom a lehetőségeket. Van néhány poszt, ahol több játékost hoztam: beállókat, kapusokat és jobbátlövőket, e három posztról fog két játékos a cserék közé kerülni, de nem döntöttem még a tartalékokról"

- mondta.