Társoldalunk:

Eldőlt, ki lesz az Érd ellenfele az EHF-kupában a Brassó kizárása után

2019.12.10. 13:17

A CSM Corona Brasov kizárása után az ugyancsak román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud lesz az Érd HC egyik ellenfele a női kézilabda EHF-kupa csoportkörében.

Az európai szövetség honlapjának keddi beszámolója emlékeztet rá, hogy a selejtező harmadik fordulójában a besztercei csapatot búcsúztatta a brassói együttes, ezért esett rá a választás a csoport feltöltésekor.
A négyesben a lengyel MKS Lublin és a dán Odense HB szerepel még. Az első kört január 4-én és 5-én rendezik, a negyeddöntőbe az első két helyezett jut.
Az EHF öt nappal ezelőtt doppingvétség miatt zárta ki a brassóiakat, miután a felnőtt keret minden tagját azzal gyanúsítják, hogy intravénás lézerkezelésen vettek részt. A sérülésekből, kimerültségből felépülést elősegítő kezelést tiltja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata.
Korábbi román médiaértesülés szerint a doppinggyanú igazolódása esetén valamennyi játékosra négyéves eltiltás vár. Ezt a kézilabdázók abban az esetben tudják a felére csökkenteni, ha az eljárás során bizonyítják, hogy nem tudtak a kezelés tiltott voltáról.