Társoldalunk:

A rögbisek elnöksége merész célokat tűzött ki az olimpiai válogatottak elé

2019.12.12. 13:39

A magyar férfi és női olimpiai rögbiválogatottnak a másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságról kell kvalifikációt szerezniük a 2024-es, párizsi olimpia négy év múlva esedékes európai selejtezőtornájára.

A célt a magyar szövetség (MRGSZ) elnöksége tűzte ki azt követően, hogy novemberben négy évre elnyerte a Trophy Eb egyik, de már összevont férfi és női tornájának a megrendezését. A hetesrögbi másodosztályában két torna után alakul ki az összetett végeredmény. A magyar pályázatban háromnaposra bővítették az eseményt, így viszont már a férfi és a női küzdelmeket is meg lehet rendezni. Ellentétben az eddigiekkel, amikor egy helyszínen két nap alatt csak az egyik nem képviselői játszottak. A magyar fővárosban az ősszel átadott Budapest Rögbi Center ad majd otthont az eseménynek, 2020-ban július 10-12. között. Kiss Antal, a magyar szövetség első embere az MTI-nek elmondta: ez huszonnégy csapat részvételét jelenti, csapatonként 15 játékossal, plusz a szakmai stáb tagjaival és a kísérőkkel. "Európa legnagyobb, legnépesebb eseményét rendezhetjük meg a sportágunkban" - mondta az elnök. Hozzátette: mozgalmas nyár elé néznek, ugyanis a felnőttek Eb-tornája mellett az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV) is megrendezik, amelyen a V4-ek mellett további négy csapat vesz részt. Ezen kívül megpályázták az U16-os Eb-rendezést is, amelyről később születik döntés.

Életkép egy válogatott mérkőzésbőlForrás: Magyar Rögbi Szövetség

A magyar női válogatott stabil tagja a másodosztályú mezőnynek, a férfiak viszont az utóbbi években többször ingáztak a második és a harmadik vonal között. Idén utóbbiban szerepeltek, de a Belgrádban elért magabiztos sikerük feljutást, egyben olimpiai selejtezőtornát ért. "A hazai rendezés után azt tűzte ki az elnökség célul a férfi és a női olimpiai válogatott elé, hogy 2023-ban az első két helyezett között végezzen, és ezzel vívja ki a részvétel lehetőségét az olimpiai selejtezőtornán. A fiúknak előbb ehhez stabilizálni kell a helyüket a második vonalban, ami a nőknek már sikerült, utána azonban meg kell néznünk a mezőny elejét, mert célok nélkül nem sok értelme lenne az egésznek" - közölte Kiss Antal. A sportvezető kiemelte: az európai szövetség vezetői, valamint a többi tagszervezet "le volt nyűgözve" attól a fejlesztéstől, amelynek eredményeként a Kincsem Parkban megvalósult a fővárosi rögbi stadion, nem mellékesen pedig azoktól a nemzetközi eredményektől, amelyeket már a pályán értek el a magyarok.

A férfiak mellett a nők is szép eredményeket értek már elForrás: Origo

"Az európai szövetségben csak +bezzeg országként+ emlegetik a magyarokat. Minket mutogatnak példaként, a többi tagszervezet pedig irigykedik ránk, hogy nem kiemelt sportágként is milyen nagyszerű lehetőségeket tudunk teremteni" - mondta. Hozzátette: ezt kihasználva közép-európai térségi központtá is igyekeznek válni, amihez a fejlesztések mellett jó alapot biztosít Magyarország földrajzi fekvése. "Az európai szövetség célja, hogy felzárkóztassa azokat a nemzeteket, amelyeknél erre fogadókészség van. Ennek apropóján edzőknek és játékvezetőknek lehetne képzési, fejlesztési központot létesíteni a Kincsem Parkban, sőt, még egy budapesti iroda sem lenne túlzás, ami lényegesen megkönnyítené az ezzel járó szervezési feladatokat" - mondta Kiss Antal.