Vágólapra másolva!
Visszatért a Sopron Basket női kosárlabda-csapatához az amerikai Candice Dupree. A klasszis a szezon végéig írt alá szerződést a magyar bajnokcsapatnál.

Dupree a 2018-19-es szezonban a Sopron egyik legjobb játékosa volt. A magyar bajnokságban és a Magyar Kupában aranyérmet nyert, az Euroligában a negyedik helyen végzett a csapattal. Olyan szenzációs meccseken játszott, mint az idén februárban Kurszkban megnyert Euroliga-összecsapás, vagy a Bourges elleni két EL-negyeddöntő, amelyet szintén megnyert a Sopron.

Dupree a karácsonyi ünnepek után, december 27-én csatlakozik a csapathoz. Az Euroligában január 8-án a csoport élén álló Fenerbahce ellen játszik legközelebb a Sopron, majd két hazai összecsapás következik a Girona és a Lyon ellen. A Sopronnak ebben a szezonban a reális esélye az Euroliga-csoport 5. vagy 6. helyének megszerzése lehet, amely tavasszal az Európa Kupában jelenthet folytatást a magyar bajnoknak.

Dupree érkezésével Gáspár Dávid edző rotációs lehetőségei is nagyobbak lesznek, pláne akkor, ha a sérülése után visszatérhet a játékba a szerb Jelena Milovanovics is. Az elmúlt szezonban az Euroligában Candice Dupree 18 mérkőzésen átlagban 34.5 percet a pályán töltve 13.7 pont, 6.3 lepattanó és 1.4 gólpassz átlaggal segítette a soproni csapatot. Ezt követően nyáron a WNBA-ben az Indiana Fever gárdájában 30.7 perc alatt 11.6 pont, 5.0 lepattanó és 2.5 gólpassz volt az átlaga 34 alapszakasz-mérkőzésen.