Botrány a magyar kosárlabda meccsen: a vesztes csapatot szidta a győztesek edzője - videó

Vágólapra másolva!
A férfi kosárlabda NB I péntek esti találkozóján a Paks idegenben 105-99-re nyert a Kecskemét otthonában. A hazai csapat edzője, Forray Gábor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azzal vádolta meg a Paks mesterét, Braniszlav Dzunicsot, hogy a meccs végén anyázott, szidta a játékosok és az edző édesanyját. A sajtótájékoztatón Dzunics egy ideig szó nélkül hallgatta Forrayt, majd a kecskeméti tréner monológja alatt elhagyta a sajtószobát - számolt be az esetről a BB1 szakportál.

A két tréner a következőket mondta:

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Nagyon kiélezett meccsen sikerült nyernünk, a Kecskeméttel mindig ilyen végjátékos mérkőzéseket játszunk egymással. Azt gondolom, a fiúk megérdemelték a győzelmet, gratulálok nekik is és az ellenfélnek is, mert megmutatták ismét, hogy egy nagyon jól szervezett csapatuk van.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Mindenek előtt szeretnék gratulálni a Paksnak. Viszont mindenképpen meg kell jegyeznem azt is, hogy mi történt a végén, mert a nézők csak annyit láttak, hogy vitatkoztunk a lefújás után, ami után megint engem szidtak. Én vagyok a csapat edzője, én felelek értük, és ki kell, hogy álljak a játékosaimért. Én nem tűröm el, hogy az ellenfél edzője anyázza bármelyik játékosomat. Mélységesen fel vagyok ezen háborodva. Nem egyszer, a mérkőzésen többször, és a mérkőzés végén is.

Nem azért vagyok mérges, mert kikaptunk. Büszke vagyok a csapatomra, mert egy nagyon jó erőkből álló, jól felkészített Pakssal ki-ki meccset játszottunk. Veszítettünk, ilyen a sport. Lesz, amikor majd nyerünk, lesz amikor kikapunk, de emellett nem mehetünk el szó nélkül. Itt rengeteg gyerek van kint az akadémiából, a szülők kérdezik, hogy mi történt...

Ezt követően Dzunics felállt, és elhagyta a sajtótájékoztatót, amit egyébként a KTE-Duna Aszfalt Facebook oldala is megörökített. Az eset 3:24-től következik: