Társoldalunk:

Csak nyerhet az Európa-bajnokságon a férfi kéziválogatott

2020.01.08. 15:57

A délelőtti sajtótájékoztató után szerda délután utolsó magyarországi edzését is megtartotta a férfi kézilabda-válogatott, mielőtt útnak indult volna Malmőbe, ahol szombaton megkezdi Európa-bajnoki szereplését. A média munkatársai előtt nyitott eseményt megelőzően három játékos, Bóka Bendegúz, Bartók Donát és Szita Zoltán nyilatkozott az Origónak.

Érdekes helyzet, hogy 25 évesen már rutinosnak számítok a csapatban, fiatalok vagyunk, de nagyon pozitívak az érzéseim, ütőképes gárda van kialakulóban." – mondta a Balatonfüred balszélsője, Bóka Bendegúz. "Szeretnénk mérkőzésről mérkőzésre fejlődni, személy szerint én is. Mindenkinek megvan a feladata, tudja mi a dolga, ezt szombaton a csehek elleni találkozón már hellyel-közzel bizonyítottuk is, az a meccs jó főpróba volt az Európa-bajnokság előtt. Bár kissé bizonytalanul kezdtünk, átlendültünk a holtponton, utána pedig mind támadásban, mind védekezésben olyan teljesítményt nyújtottunk, amire lehet alapozni." 

Bóka Bendegúz 25 évesen már rutinosnak számít a jelenlegi válogatottbanForrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Bartók Donát nehéz éven van túl, hiszen 2019 első felében súlyos sérülést szenvedett, év végén pedig szerződést bontott a Lemgóval, így jelenleg nincs klubja a 23 éves jobbátlövőnek. Minden évben azon vagyok, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a pályán, sajnos ez tavaly, főként sérülések miatt nem sikerült. Remélem idén az edzésmunkámmal, illetve a pályán kívüli erősítésekkel elejét veszem ezeknek a dolgoknak, és végig egészséges maradok, akkor sokkal jobb szezon várhat rám. Ami a válogatottat illeti, az utánpótlásban a legtöbb játékossal már szerepeltem egy csapatban, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig a felnőttek között is bemutatkozhattam, így szerencsére számomra nem teljesen új ez a közeg. Rengeteget kell még tanulnom, erre itt minden lehetőségem megvan, mert nagyszerű edzéseket végzünk, és szakmai tanácsokat kapunk a stábtól. Jelenleg csakis a válogatottra koncentrálok, nem gondolok a klubkarrieremre, annak persze örülnék, ha egy sikeres Európa-bajnoki szerepléssel még inkább fel tudnám hívni magamra a figyelmet."

Bartok Donát szerint remek szakmai munka folyik a válogatottnál, a 23 éves játékos bízik a sikeres Eb-szereplésbenForrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Habár korábban már többször, és több helyen elhangzott, hogy nincs teher a csapaton, és a játékosokkal szemben sincsenek helyezésben megfogalmazott elvárások, Szita Zoltán, a Wisla Plock balátlövője máshogy gondolja. "Én nem tudok veszíteni, úgyhogy minden meccset meg akarok nyerni. Tudjuk, hogy az esélyek nem mellettünk szólnak, de nem mehetünk ki úgy a pályára, hogy minden mindegy, lesz, ami lesz. Szerencsére a keretben egyébként nem is ilyen mentalitású játékosok vannak, mindenki a maximumra törekszik, így bizakodom, hogy meglepetést tudunk majd okozni. Ezen az Eb-n csak mi csak nyerhetünk!"

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 16.00 órakor Oroszország ellen kezdi meg Európa-bajnoki szereplését Malmőben.