Vágólapra másolva!
Szombaton délután lejátszotta első meccsét a férfi kézilabda Európa-bajnokság malmői csoportjában a magyar válogatott - Gulyás István csapata végig nagyszerűen játszva, 26-25-re legyőzte Oroszországot, így csodálatos győzelemmel kezdte a tornát.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Malmőből.

Az Európa-bajnokság harmadik napján a magyar válogatott is bemutatkozott. Az ellenfél az az orosz csapat volt, amellyel az Eb-selejtezőben már kétszer játszottak a magyarok. Akkor idegenben legyőztük őket, a hazai pályán rendezett mérkőzés pedig döntetlenre végződött. Végül az oroszokkal együtt a magyarok is kijutottak az Eb-re.

A kispadon ülő Gulyás Istvánnak ez volt az első hivatalos tétmeccse.

Mellette helyet foglalt Chema Rodríguez és Nagy László is. A skandináv városban a magyar szurkolók is megjelentek a lelátón, persze tudjuk, mennyivel többen lettek volna, ha a válogatottunk Ausztriában játszhatná az Eb-meccseket.

A szövetségi kapitány Bartók Donátot és Andó Ariánt hagyta ki a keretből, és a

Mikler, Hornyák, Máthé, Sipos, Bánhidi, Szita, Győri hetessel kezdte a meccset.

Ráadásul remekül, mert bár Szantalov révén az oroszok szereztek vezetést a 2. percben, Győri Mátyás az ellentámadásból egyenlített. Onnantól pedig átvette az irányítást a magyar csapat, és Eduard Koksarov együttesének kellett mennie az eredmény után.

Érthető volt a kispad öröme az oroszok ellen, remekül játszott az első félidőben a magyar csapat Forrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Egészen a 16. percig, 6-6-ig így ment ez, akkor Kalaras befordulása után újra az oroszok kerültek előnybe. Szerencsére nem sokáig, Szita ugyanis egy szép átlövésből egyenlített. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám míg

magyar oldalon megosztoztak a gólokon a játékosok - Szita mellett Bánhidi, Hornyák és Balogh Zsolt is betalált -,

addig az ellenfélnél szinte csak Gyibirov és Szantalov volt eredményes, utóbbi viszont sajnos ötször is, ráadásul a 24. percben először a meccsen kettő volt a különbség az oroszok javára. Nagy Bence középről eleresztett bombájával szerencsére újra egy gólra zárkóztunk, egy jó védekezés, majd egy még jobb támadás, és bejátszás után pedig Bánhidi egalizált. Sőt, egy labdaszerzés és egy indítás után Sipos Adrián a 27. percben újra a magyar csapatot juttatta előnybe, amelyet aztán

Ligetvári Patrik félidő végi duplájának köszönhetően meg is tartott Gulyás István együttese, így a szünetben 14-13 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész első percében pedig már 15-13, egy remek bejátszás után Bánhidi Bence növelte a magyar előnyt. Ezt követően Balogh Zsolt pillanatai következtek, aki pár percen belül kétszer volt eredményes, majd egy indításból Bóka Bendegúz, hetesből pedig ismét Balogh talált be,

a 38. percben így négy góllal, 19-15-re vezetett a magyar csapat.

Koksarov azonnal időt is kért. 20-16 után Mikler is hozzátette a magáét, kivédte Gyibirov hetesét. Ezután sajnos az oroszok voltak élesebbek, két gólra feljöttek, és ismét büntetőt kaptak,

Mikler Roland eszén azonban Kovaljov sem tudott túljárni.

Szita Zoltán ezúttal is remekül játszott Forrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Szerencsére a következő percekben újra magára talált a magyar csapat, remek támadásokat vezetett, és tíz perccel a vége előtt 24-21 volt az állás.

Egy remek betörés után pedig már 25-21, Balogh Zsolt értékesítette az általa kiharcolt hétméterest.

Megnyugodni azonban még véletlenül sem lehetett, olyannyira, hogy egy 3-0-s orosz roham után egy találatra olvadt az előny - az 55. percben jártunk ekkor.

Gulyás István időt kért, a lendületben maradó oroszok azonban sajnos Koszorotov révén egyenlítettek. Balogh újabb büntetőt harcolt ki, és ezt is bevágta,

Mikler pedig ezúttal is kulcspillanatban mutatott be egy bravúrt,

szűk két perccel a vége előtt a kétgólos vezetésért támadhattunk. Bánhidire jött ki a végletekig kijátszott figura, a beállós azonban sajnos Kirejevbe dobta a ziccert. Mikler azonban szintén a helyén volt a túloldalon, a magyar kapus bravúrja pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott csodálatos, 26-25-ös győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot.

Mikler mindent eldöntő védése:

A meccs rövid összefoglalója:

Ez a győzelem azért is óriási, mert a legutóbbi két Európa-bajnokságon összesen 8 meccset vesztett el a magyar férfi válogatott, nem beszélve arról, hogy a tartalékos együttesünk tagjai mindent beleadva tartották kézben ezt a mérkőzést. Folytatás hétfőn a világbajnok Dánia ellen Malmőben.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, E csoport: Magyarország-Oroszország 26-25 (14-13)
lövések/gólok: 41/26, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 3/1
kiállítások: 6, illetve 0 perc

Magyarország: Mikler - Győri 3, Szita 4, Bánhidi 4, Sipos 1, Máthé, Hornyák 1, cserék: Bóka 3, Balogh Zs. 7, Ligetvári 2, Nagy B. 1, Fekete, Rosta, szövetségi kapitány: Gulyás István