Vágólapra másolva!
Gerard Gallant helyett Peter DeBoer irányítja a jövőben az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő Vegas Golden Knights együttesét.

Az edzőváltást illetően Kelly McCrimmon klubigazgató kiemelte: a Golden Knights többre képes annál, amit eddig a bajnokságban elért, és annak érdekében, hogy ezt elérjék, a trénercsere mellett döntöttek.

A gárda a Nyugati főcsoportban a kilencedik helyen áll, 49 mérkőzésén 24 győzelmet aratott, 25 vereségéből hatszor jutott ponthoz.

Az 56 éves Gallant vezetésével az akkor újonc Las Vegas-i együttes 2018-ban bejutott a bajnoki nagydöntőbe. Az 51 éves DeBoerral december közepén bontott szerződést a San Jose Sharks.