Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott 8-7-re legyőzte Oroszországot a budapesti Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. Bíró Attila együttese szenzációsan védekezett, a kapuban pedig Kasó Orsolya remekelt, elöl pedig Keszthelyi Rita vitte a prímet négy góllal. 

Ha nem is sorsdöntő, de rendkívül fontos mérkőzés várt női pólósainkra az Eb harmadik fordulójában. Az orosz válogatott is magabiztosan rajtolt, és ugyanúgy a csoportelsőséget tűzte ki célul, mint a magyar, a feladat pedig azért sem volt könnyű, mert az elmúlt időszakban nem sok babér termett ellenük Bíró Attila csapata számára. Most viszont lehetett számítani a közönség támogatására.
Vályi Vanda győztes ráúszásával, valamint csattanós felső kapufájával kezdődött a mérkőzés, a túloldalon aztán Gorbunova volt eredményes emberelőnyből.
Gyorsan jött az egyenlítés Keszthelyi Rita bombájával, majd néhány rossz támadást követően ismét magyar gólnak örülhetett a közönség: Leimeter Dóra vette be Karnauh kapuját, de nem sokat késlekedtek a válasszal, Karimova egyenlített. Keszthelyi viszont nem szerette volna, hogy egállal forduljanak a csapatok, második góljával megint nálunk volt az előny.

Keszthelyi Ritát (8) hiába őrizték szorosan Forrás: Polyák Attila - Origo

Sőt, egy jó védekezés után sikerült megduplázni az előnyünket, ismét az ihletett formában játszó csapatkapitány, Keszthelyi Rita talált be! Sajnos azonban nem sikerült megtartani a kétgólos előnyt a negyed végéig, Tyimofejeva nagyon egyedül maradt centerben, míg Gyöngyössy ugyanonnan a lécet találta el, így 4-3-as magyar vezetéssel ért véget a nyitó játékrész.

A második eleje Kasó Orsolya bravúrjaival indult, az egyiknél a videobírót hívták segítségül, ami megerősítette, hogy nem volt benn a labda. Sajnos a mi támadásaink is akadoztak, nem sikerült növelni az előnyt, Szilágyi Dorottya lövése például úgy vágódott ki, hogy mindkét kapufára rápattant a labda.

Kasó Orsolya (hátul) szenzációsan védett Forrás: Polyák Attila - Origo

De ami késett, az nem múlt, Gyöngyössy erőszakossága ért gólt, ismét kettő volt közte, de csak néhány másodpercig, mert Vályi megúszásával már 6-3-ra vezettünk! Sajnos ezután viszont megkapta harmadik kisbüntetését, ezért végleg cserével kiállították, az oroszok pedig időt kértek. Az emberhátrányt Kasó és a blokk együtt hárította, szenzációsan védekezett az egész negyedben a magyar válogatott. Sajnos a csattanó elmaradt, az utolsó másodpercekben Parkes Rebecca is a lécet találta el,

de így sem lehetett okunk a panaszra és a 6-3-as félidei eredményre.

A harmadik negyedben az oroszok gyorsan megtörték a gólcsendjüket, Bersznyeva ejtette át Kasót ziccerben, nem sokkal később pedig Gorbunova lőtte ki a felső sarkot. Fórban továbbra is hatékonyak voltak, Leimeter kiállítását Szerzsantova használta ki. Támadásban ekkor teljesen elakadtunk, a rossz lövéseket eladott labdák váltogatták. Aztán jött Keszthelyi, és egy fantasztikus mozdulattal ejtett a jobb felsőbe, egyértelműen ez volt a meccs legszebb jelenete, ráadásul iszonyatosan kellett! Sőt, a következő támadásban Szilágyi lőtte ki a rövidet, ezzel kijöttünk a hullámvölgyből, és jó szájízzel zártuk a negyedet.

Szilágyi Dorottya a legjobbkor szólt hozzá a meccshez Forrás: Polyák Attila - Origo

A negyedik játékrészben tovább remekelt a védelem, egymás után szereztük a labdákat, az oroszok pedig egyre idegesebbek lettek. Azonban egy megúszással Karimova közelebb tudta hozni őket, de akcióból folyamatosan rontottak. Szűk három perccel a vége előtt Bíró Attila időt kért, és milyen jól tette: egy szép támadás végén Illés Anna óriási góljával megint kettő volt közte! De az oroszok nem adták fel, a következő támadásból szépítettek. Többre viszont már nem futotta az erejükből, a magyar csapat első sorban a parádés védekezésének köszönhetően 9-8-ra legyőzte Oroszországot, amivel a folytatásban könnyebb ágra kerülhet.

Európa-bajnokság (Duna Aréna), nők, csoportkör, 3. forduló: Magyarország-Oroszország 9-8 (4-3, 2-0, 2-3, 1-2)
gólszerzők: Keszthelyi 4, Leimeter, Gyöngyössy, Vályi, Szilágyi, Illés 1-1, illetve Gorbunova 3, Karimova 2, Tyimofejeva, Bersnyeva, Szerzsantova

– nyilatkozta a mérkőzés után a négy gólt szerző csapatkapitány, Keszthelyi Rita.

„Sok közvetkeztetést nem vonnék le, de önbizalom és csapategység szempontjából sokat fog dobni a csapaton. Persze semmit nem ér a győzelem, ha a görögöket nem verjük meg pénteken, ami hasonlóan nagy csata lesz. Rég láttam a csapatot ilyen okosan és intelligensen vízilabdázni.

Bíró Attila (jobbra) elégedett volt a csapattal Forrás: Polyák Attila - Origo

Az elején szétfújták a mérkőzést, erre nem voltunk felkészülve, másfél-két negyed alatt mindenkinek volt már legalább két hibája. Sokan játszottak emiatt olyan helyen, ahol korábban még nem, de jól megoldották a lányok. Volt egy-két remek egyéni teljesítményünk, legyen szó Keszthelyi Ritáról, Szilágyi Dorka fontos góljáról, de centerben és kapusteljesítményben is föléjük nőttünk. A görögök ellen teljesen más meccs lesz, az egy lassabb, de pozicionálisan erősebb csapat, mint az orosz" – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány.