Társoldalunk:

Gulyás István szerint a második félidőben látott harcmodorra lehet építeni

2020.01.17. 20:18

A szünetben úgy éreztük, hogy rosszul mentünk bele ebbe a mérkőzésbe. A másodikban már sikerült azt a harcmodort felvinnünk a pályára, amit az első három meccsen mutattunk, egyből más képet festett a játék. A középdöntőt úgy fogtuk fel, hogy négy bónuszmeccset játszunk, ebből van még hátra három. Az Európa-bajnokság még nem ért véget, azért jöttünk, hogy fejlődjünk - mondta a csapat péntek esti teljesítményéről Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A második félidő hatalmas pozitívum volt. Máthé Dominik, Szita Zoltán és Nagy Bence elhitte, hogy képesek gólt szerezni, ez sokat segített. Az a tűz, ami ekkor jellemzett bennünket, nem hiányozhat. Bánhidi Bence esete egy szerencsétlen volt, de legalább tudott pihenni. Vasárnap jön a következő meccs, mostantól csak arra készülünk - zárta mondandóját a pénteken Norvégiától 36-29-es vereséget szenvedett csapat kapitánya.

Összességében jól éreztem magam a pályán, próbáltam a kapitány kéréseit teljesíteni. Sajnos Bence piros lapot kapott, próbáltam élni a lehetőséggel. Nem gondolnám, hogy Dánia vagy Izland gyorsabbak lettek volna, mint Norvégia, inkább mi aludtunk bele ennek a meccsnek az elejébe. Készülünk a következő meccsre, megpróbálunk mindent megtenni a javítás érdekében - mondta a második félidőt végigjátszó és három gólt szerző ifj. Rosta Miklós.