Ősszel visszatérne a pályára a leukémiával kezelt magyar kosaras

Gereben Lívia, Studer Ágnes, U20-as kosárlabda válogatott
Gereben Lívia a magyar válogatott egyik legnagyobb tehetsége
Vágólapra másolva!
Gyógyultnak érzi magát és a következő idényben visszatérne a pályára Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdázója, akinél tavaly májusban leukémiát diagnosztizáltak.

A húszéves kosaras az M4 Sport Sporthíradójában kedden elmondta, 105 napja van túl a sikeres transzplantáción, és bár nagyon fontos vizsgálatok várnak még rá szerdán a Szent László Kórházban, nagyon jól érzi magát.

"A véreredményeim nagyon biztatóak, ami fontos a volt betegségemmel kapcsolatban.

– fogalmazott, azzal egészítve ki, hogy immunrendszere még nincsen, így eléggé a családi házhoz van kötve, kis kinti sétákkal.

Gereben Lívia élete eddigi legnagyobb győzelmére készül Forrás: fiba.com

Arra a kérdésre, hogy mikorra tervezi a visszatérését, azt mondta, az orvosától már megkapta rá az engedélyt, de minden alkalommal türelemre inti, mert "ez a transzplantáció szinte komolyabban megviseli a szervezetet, mint egy szívtranszplantáció".

"A következő szezonban szeretnék pályára lépni szeptember körül és a nyáron már szeretnék együtt edzeni a lányokkal. Addig is folyamatosan egyénileg, a saját ritmusomban kapom az erőnléti edzőmtől a programot.

– árulta el a fiatal játékos, aki tavaly tagja volt az Európa-bajnokságra készülő válogatott bő, 18 fős keretének, és már tavaly novemberben is arról beszélt, hogy visszatérne a pályára.

Elmesélte, hogy nagyon gyorsan, 16 napos transzplantáltként került haza, az elején még nagyon gyengélkedett, nem tudott sétálni se, be volt zárva több mint három hétig.

"Most már mondhatom, hogy délelőttönként 25-30 perceket szoktam biciklizni itthon, sétálok mindig, most már elkezdtem saját testsúllyal erősíteni. Engedélyt kaptam az orvostól, hogy bármiféle mozgást végezhetek, az a lényeg, hogy jólessen, ne terheljem túl magamat. Ugyanis az izmaim leépültek a sok szteroidtól és a különféle kezelésektől, meg a rengeteg fekvéstől. Szépen fokozatosan haladok és néha már úgy érzem, hogy jobb állapotban vagyok, mint a volt betegségem előtt" – folytatta.

Felépüléséhez a családjától minden segítséget megkap, de úgy érzi, inkább ő tartja szüleiben a lelket.

"Én úgy érzem, hogy lelkileg már szinte teljesen túl vagyok az egészen, viszont látom rajtuk, hogy őket eléggé megviselte, megviseli. Viszont jól telnek a napjaink, sokat nevetünk" – hangsúlyozta.