Társoldalunk:

Egy szettet nyert a Vasas Franciaországban a női röpi-BL-ben

2020.01.21. 21:38

A Vasas Óbuda női röplabdacsapata 3-1-es vereséget szenvedett a Nantes-ban a Bajnokok Ligája D csoportjának 4. fordulójában. Jakub Gluszak együttese dominált a második szettben, valamint az elsőben és a harmadikban is közel állt a bravúrhoz, de a hajrát - akárcsak az érdi találkozón - ezúttal sem bírta. Ennek ellenére nem szégyenkezhet a magyar bajnok, amely óriásit küzdött a jóval esélyesebb ellenfél otthonában.

Összesen negyedik, idegenben második mérkőzését játszotta a magyar bajnok kedd este a BL-ben. Az előjelek nem voltak a legideálisabbak, Jakub Gluszaknak két játékosát is nélkülöznie kellett a találkozón: Villám Lilla még az év elején sérült meg és nem is utazott el a csapattal Franciaországba, míg Mihály Dorka már Nantes-ban betegedett le, így ő sem tudta vállalni a játékot.

Az óbudaiak a hazai mérkőzésen 3-0-s vereséget szenvedtek mostani ellenfelüktől, de aki látta a meccset, az emlékezhet, hogy az első két szettet megnyerheték volna, ha a végjátékban jobban koncentrálnak. Emellett az sem szabad elfeledni, hogy eddigi egyetlen pontjukat pont idegenben, a klubvilágbajnok Conegliano ellen szerezték, amit nyugodtan nevezhetünk az idei BL-szezon egyik, ha nem a legnagyobb szenzációjának.

A mérkőzés előtt a franciák szép gesztussal kedveskedtek a Vasas csapatkapitányának, Ana Tieminek, akit külön köszöntöttek, ugyanis a brazil feladó korábban két évig erősítette a hazaiakat, természetesen a nézők tapsa sem maradt el.

Ana Tiemit a mai napig szeretik Nantes-banForrás: CEV

Remek hangulat uralkodott a Mangin Beaulieu Sportkomplexumban, ahol megtelt a röplabdacsarnok, már a bemutatásnál komoly volt a hangorkán. Jakub Gluszak a Tiemi-Kostelanská-Török-Kjelstrup-Kalicsanyin-Abdulazimova hatost küldte pályára, 1-1-nél pedig a maroknyi Vasas-tábor is elkezdte hallatni a hangját. A magyar csapat erősen kezdett, 0-1 után 3-1-re vezetett, aztán hiába egyenlített a Nantes, a Vasas nem zökkent ki és 7-4-re ellépett. Gicquel nyitásaival visszajött a francia együttes, de Kostelanská bombájával és Abdulazimova ászával ismét kettő volt a Vasas előnye. A szlovák válogatott ütő brillírozott a meccs elején.

Sajnos az amerikai légiós, Lindsey Vander Weide is kezdett ébredezni, az érdi meccs legjobbja egymás után szállította a pontokat, de 11-11-nél aztán ő is hibázott. 13-12-nél először vezetett a Nantes, de azonnal egyenlített a Vasas, majd Kjelstrup nyitott két bődületes ászt, időt is kértek a franciák. Erre három ponttal válaszoltak (az utolsót hálóérintés miatt kapták meg), de Török tűpontos ütésével megint egyenlő volt. 17-16-nál Abdulazimova centertámadása csípte a vonalat, a bíró outot ítélt, a Vasas azonban kikérte a videobíró segítségét, amivel meg is lett a pont.

Ayshan Abdulazimova izgul a challenge-nélForrás: CEV

Nagyon nem volt mindegy, hogy 18-16 oda, vagy 17-17. Annál is inkább, mert Kostelanská ütésével már a Vasas vezetett, majd Abdulazimova nyitott még egy ászt. Jöhetett Cyril Vathanara második időkérése, ezúttal viszont nem kaptak ettől akkora lendületet. Sajnos 20-18-ról egyenlíteni tudtak, Gluszak is időt kért a hajrá előtt. Nem igazán alakulhatott volna szorosabban a szett, 22-21-es francia vezetésnél ismét a videobíróé volt a főszerep, ami ekkor a franciáknak kedvezett. Kjelstrup bombájára Vande Weide válaszolt, 24-22-nél két szettlabdájuk volt, de Abdulazimova hárította az elsőt. Sajnos a másodikat már nem sikerült, centerből kíméletlenül befejezték, így 1-0-ra nyerték a rendkívül izgalmas első játszmát a franciák. Megint a hajrát bírták jobban, akárcsak a novemberi érdi meccsen.

A másodikban sem kezdett megilletődötten a magyar bajnok, amely Török Kata óriási mentésének köszönhetően 2-1-re vezetett, majd ebből 5-2 lett Abdulazimova pontjaival. Hiába jöttek közelebb a franciák, a 2-3 pontos előnyt folyamatosan tartotta a Vasas, sőt, Tiemi blokkjával már 8-4 volt az állás, időt is kértek a hazaiak. De hiába, a következő két pontot is a vendégek szerezték, egy ilyen körülmények között elveszített első szett után is 10-4-re vezetett a Vasas! Kalicsanyin brutális blokkjával már 13-5 állt az eredményjelzőn, az addig karneváli hangulatot a döbbent csend váltotta.

Szenzációsan játszott a Vasas a második szettbenForrás: CEV

Nem volt mit tennie Vathanarának, elhasználta második időkérését is, a különbség viszont nem csökkent. Ezután a mester cserékkel is próbálta felrázni csapatát, mindhiába. Az elbukott challenge sem zökkentette ki a Vasast, Török gyönyörű megoldásával 16-8 volt az állás. Ekkor kicsit leült a meccs színvonala, de szerencsére ez azt jelentette, hogy a Nantes sem találta a ritmust. 20-12-nél érezhető közelségbe került az egyenlítés, majd Tiemi nyitott ászt. A hazaiak azonban akkor sem adták fel, amikor Kostelanská ütésével már tíz volt közte. Jött egy utolsó roham a Nantes-tól, de Kjelstrup bombájával megvolt a szettlabda, majd egy technikai hibával a szett is, méghozzá óriási különbséggel, 25-15-re! 

A harmadik játszma egy rendkívül hosszú labdamenettel kezdődött, amit a Vasas nyert meg, de gyorsan egyenlítettek a franciák. Ahogy az elsőben, úgy a harmadik szettben is szorosan alakult az eleje, de 1-2 ponttal végig az óbudai együttes járt előrébb. 10-10-nél viszont sajnos utolérte a Vasast az ellenfél, de a magyar csapat óriásit küzdve visszavette a vezetést, Juhár Dalma elképesztően mezőnyözött. Időt kértek a franciák, a következő két pont pedig az övék lett, ráadásul a másodikért félelmeteset melóztak, a közönség pedig felrobbant. Azonban a Vasas megint előnybe került, de a franciák nem akartak egy második szettet is veszíteni, és megfordították az állást, majd egy technikai hiba is becsúszott.

A Nantes finn válogatott feladója, Kaisa Alanko sok váratlant húzottForrás: CEV

20-18-nál jött egy nagyon fontos pont, amit teljesen érthetetlenül challengeltek meg a franciák, de ez legyen az ő dolguk. Kostelanská pedig köszönte szépen, és egyenlített a következő labdamenetben. Megint fej-fej mellett érkeztek a csapatok a végjátékhoz, ami egyszer igazán kedvezhetett volna a Vasasnak. A szlovák ütő megint villant, 22-21 volt a piros-kékeknek. Kjelstrup a hálóba ütött, majd nem sikerült visszaadni egy labdát, ezzel 23-22 volt oda, Gluszak időt kért. Ez sem segített, szettlabdákhoz jutottak a franciák, Kjelstrup outjával pedig megcsinálták, és ezzel 2-1-re vezettek a drámai harmadik felvonás után. Kicsit több koncentrációval és szerencsével akár már meg is nyerhette volna 3-0-ra a meccset a Vasas.

Már-már természtes, hogy a negyedik játszma első pontját a Vasas Óbuda szerezte, de zsinórban hárommal válaszoltak a franciák. Persze nem hagyta magát a vendégcsapat, így a Nantes nem is tudott ellépni, egészen 8-5-ig, ekkor Gluszak magához szólította övéit. Becsülettel zárkózott a Vasas, de a hazaiak mindig tudtak újítani, és folyamatosan 1-2 pontos előnyben voltak. Később ez négyre hízott, a Vasas lengyel mesterének 16-12-nél ki kellett kérnie második idejét is. Kostelanská azonnal pontot ütött, Kalicsanyin helyett pedig Gyimes Zsófia jött be. Sajnos ekkor erőre kapott a Nantes, és 19-13-nál már hattal vezetett, ekkora előnye egyszer sem volt korábban. A látótávolságon belül maradás sikerült, négy volt közte, amikor időt kértek a hazaiak. Ez adott nekik egy utolsó lendületet, és a végjátékot most is magabiztosan hozták. 24-17-nél több meccslabdához jutottak, és bár Kjelstrup még hárította az elsőt, a következőt már megoldották. Ezzel a Nantes 3-1-re győzött, de a Vasas abszolút büszke lehet magára, mert óriásit küzdött egy papíron jóval erősebb csapat otthonában, aminek egyenrangú ellenfele volt. Az óbudai együttes ezzel továbbra is egy ponttal áll, a Nantes ezzel a sikerrel 9 pontos, és átvette a vezetést a csoportban.

Végeredmény, női röplabda Bajnokok Ligája, D csoport, 4. forduló:
Nantes VB (francia) - Vasas Óbuda 3-1 (23, -15, 22, 18)

Azt hiszem, jó meccset játszottunk, ezt mondhatom a saját szempontunkból, de akár a szurkolókéből is. Többnyire remekül röplabdáztunk, valamint végig óriásit küzdöttünk, ez mindenképp pozitív, és büszke is vagyok emiatt a csapatra. Megint közel voltunk, de nem eléggé, remélem, hogy a jövőben ezen tudunk majd változtatni. A tapasztalat döntött most is, viszont az érdi meccshez képest abban tudtunk javulni, hogy jobban reagáltunk egy szorosan elveszített játszma után. Ezt most ki kell pihenni, aztán arra az energiára építeni, ahogyan ma játszottunk, hiszen rengeteg meccs vár még ránk" - értékelt a mérkőzés után vegyes érzésekkel Jakub Gluszak.

A Bajnokok Ligája 5. fordulójában, február 6-án az aktuális klubvilágbajnok, az olasz Conegliano látogat Érdre.