Vágólapra másolva!
Nem volt olyan magyar szurkoló, sportot szerető ember, aki ne fájó szívvel vette volna tudomásul, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott az utolsó, Portugália elleni mérkőzésén nem tudott nyerni, és ezzel nem jutott be az elődöntőbe, illetve nem jutott el az olimpiai selejtezőre. Sok vélemény hangzott már el ezzel kapcsolatban, de azt semmiképpen sem állíthatjuk, hogy ott vagyunk, ahol a part szakad. Azért nem, mert ez a csapat másfél hét alatt az egész országot maga mellé állította, és felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg mindenkit. Ezt pedig az Eb 9. helyezése sem teheti zárójelbe.

Féltve engedte el mindenki a magyar férfi kézilabda-válogatottat erre az Európa-bajnokságra. A kulcsemberek közül Lékai Máté és Bodó Richárd sérülés miatt nem tarthatott a csapattal, amely sok fiatal játékossal és egy újonc szövetségi kapitánnyal, Gulyás Istvánnal indult el Svédországba. Nem véletlen, hogy

a Magyar Kézilabda Szövetség semmilyen célkitűzést nem fogalmazott meg.

A csoportban ott voltak az oroszok, akiket nagy tornán (vb, eb, olimpia) ezt megelőzően még sosem vertünk meg, az olimpiai és világbajnok dánok, valamint Izland. Józan ésszel gondolkodva és azt tudva, hogy a négy csapatból csak kettő jut tovább, ember nem volt, aki arra számított, hogy a két középdöntőbe kerülő csapat egyike Magyarország lesz.

Úgy voltunk vele, hogy az oroszokat talán le lehet győzni,

de Dánia és Izland ellen semmi esélyünk nem lesz. Ezt az érzést fokozta az első napi Izland-Dánia (31-30) meccs megtekintése is.

Ezek után Miklerék a csoportmeccseken veretlenek maradtak, Izlandot és Oroszországot legyőzték, Dánia ellen szinte végig vezetve adták döntetlenre azt a meccset.

A középdöntőbe csoportelsőként, két ponttal mentünk be, miközben a dánok három mérkőzés után mehettek haza.

Csakúgy, mint az águnkon szereplő francia válogatott. Az Eb első szakasza után a két legnagyobb esélyes együttes csomagolhatott és utazhatott vissza oda, ahonnan jöttek.

Az első három meccsen olyan lendületet kapott a társaság, amelyet nagyon régen nem láttunk ennek a sportágnak a férfi szakágában. A lendület mellé jó játék is párosult. Eddig ismeretlen neveket tanult meg az ország.

Máthé Dominik, Nagy Bence, Győri Mátyás vagy Bóka Bendegúz

pillanatok alatt vált hőssé, miközben csapatunk két világsztárja, Mikler Roland és Bánhidi Bence is felnőtt a feladathoz. A nemzetközi mezőny hüledezve figyelte az ismeretlen magyarokat, akik pont ezt tudták kihasználni. Ezek mellett a magyar játékosok olyan önbizalommal játszottak, hogy simán

elvállaltak minden olyan dolgot, amit talán idehaza egy magyar bajnokin sem tesznek meg.

Az Izland elleni csodálatos fordítás, az a második félidő azt bizonyította, hogy ezek a játékosok semmitől sem félnek, mennek előre, mint a gép. Ebbe a menetelésbe az Eb-aranyra is joggal pályázó norvégok elleni vereség is belefért, mert mindenki tudta, hogy nekünk nem azt a meccset kell megnyerni, hanem a Szlovénia ellenit.

Ez is sikerült. A korábbi magyar szövetségi kapitány, a most a szlovénokkal dolgozó Ljubomir Vranjes akkor és ott elszámolta magát.

A Szeged klasszisát, Dejan Bombacot a kispadra tette,

majd 45 percig ott is hagyta. Mire Vranjes rájött, hogy Bombac nélkül nem nyerhet és beküldte a játékosát, már késő volt. Azt a mérkőzést is sikerült hozni, ekkor olyan rózsaszínű álomban éltünk, hogy az elődöntőt, vagy az olimpiai selejtezőt vizionáltuk. Egyik sem volt a földtől elszakadt dolog, hiszen az utolsó, a portugálok elleni mérkőzésen is volt esély mindkettő elérésére.

Éppen ez az álomkép, a napokig tartó eufória okozza most azt, hogy még keserűbb az ébredés. A magyar férfi kézilabda-válogatott nem lesz ott a 2020-as tokiói olimpián.

Előzetesen ezzel az eséllyel senki sem számolt.

Csak amikor napokon át arról beszélünk, hogy mennyire közel vagyunk mindehhez, akkor borzalmas dolog szembesülni azzal, hogy mégsem sikerült.

A magyar férfi kézilabda-válogatott az utolsó két meccsre elfogyott. Fizikálisan is, de mentálisan is. Amíg ezek a sportolók teljesen ki tudták zárni azt, hogy milyen esélyeik vannak, amíg nem hallották meg a magyarországi hangokat, addig tudták magukat az események fölé helyezni. A svédek és a portugálok ellen elszenvedett vereségek viszont megmutatták, hogy

abban a pillanatban, amikor valós esély mutatkozik egy nem várt, jó eredmény elérésére, abban a pillanatban, amikor erről már mindenki beszél, akkor a magyar játékosok gondolataiba is befészkeli magát mindez.

Ettől függetleníteni magát olyan sportoló képes, aki mentálisan erős, és kezelni tudja a helyzetet. Ez ebben a csapatban most nem mindenkinek sikerült.

Ugyanakkor a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság szempontjából sok olyan dolog történt most, amire lehet építeni. Az első az, hogy Magyarországnak van és lesz férfi kézilabda-válogatottja. Van egy olyan csapatunk, amely nem outsiderként fog megérkezni a 2022-es Eb-re. Ezt az együttest tovább építve, a most hiányzó kulcsembereket visszahozva reálisan beszélhetünk arról, hogy

a hazai rendezésű Európa-bajnokságon jól szerepelhet Magyarország.

Közben ott lesz még a 2021-es egyiptomi világbajnokság is, amelyre selejtezőt kell játszani, de ezen a selejtezőn Magyarország a kiemelt csapatok között lesz. (Persze, most imádkozni kell azért, hogy az idő előtt kieső franciákat ne húzzák be mellénk, de ennyire balszerencsések talán mégsem leszünk.) A jövő évi vb (amelyen 32 csapat vesz majd részt) további építkezési lehetőségeket kínál a Gulyás István vezette szakmai stábnak.

A férfi kézilabda Európa-bajnokság ennek a sportágnak a csúcseseménye.

Szakmailag sokkal erősebb, mint egy olimpiai torna, de a világbajnokságnál is magasabban jár ebből a szempontból.

A sportág dinamikusan fejlődik. Erre a legjobb példa az a portugál válogatott, amely most az Eb 5. helyéért csap össze Németországgal. Nem volt olyan régen, amikor csak legyintettünk arra, hogyha a portugál kézilabda szóba került. Ma már velük is számolni kell. Az ő példájuk mutatja meg, hogy ebben a sportágban sincs lehetetlen.

A férfi kézilabda-Eb meccseinek többsége az utolsó pillanatig izgalmas,

magas színvonalú. Itt helytállni a legjobbak tudnak csak. Egy ideig – az utolsó két meccset leszámítva – a magyar válogatott is a legjobbak közé tartozott. Számszerűleg a 9. helyezésnek lehet rossz optikája, de ez a csapat most tényleg nem érdemli meg a szidást, a kritikát.

Európa élmezőnye, a spanyol, a horvát, a norvég és a szlovén válogatott pénteken, szombaton és vasárnap a stockholmi Tele2 Arénában, azaz egy futballstadionban dönti el az érmek és a helyezések sorsát.

A Tele2 Aréna 35 ezer ember befogadására képes.

Az nagy kérdés, hogy a házigazda svédek hiányában sikerül-e megtölteni ezt a hatalmas stadiont. Mi pedig gondoljunk arra, hogy két év múlva Magyarország és Szlovákia rendezi ezt az eseményt, amelyen

a magyar csapat a most épülő 22 ezer néző befogadására alkalmas új népligeti csarnokban játszhatja majd a mérkőzéseit.


Ha a csapat fejlődése nem áll meg, ha az elhivatott szakmai munka folytatódik, akkor 2022-ben is lesznek olyan szép napjaink, mint amilyenek most voltak.