Társoldalunk:

A súlyosan megsérülő Gurisatti Gréta nagyon csalódott az Eb-elődöntő miatt

2020.01.23. 21:04

A magyar válogatott 11-10-re kikapott az elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes spanyol csapattól a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján, ezzel eldőlt, hogy a viadalon szerezhető egyetlen olimpiai kvóta az oroszoké lesz, mivel a spanyolok indulása már biztos volt. A találkozót követően szomorúan értékelték a látottakat a főszereplők.

A magyar női pólóválogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila a vereség ellenére nagyon büszke a csapatára.

„Biztos lenne egy-két dolog emberelőnyben, illetve hátrányban is, amelyen változtatnék így utólag. Igazából az elején jól védekeztünk, jók voltak a blokkok. Az utolsó negyed elején voltak védekezésbeli hiányosságaink, amelyek a kipontozódások és a sérülések miatt nyilván már a fáradtságnak volt betudható. Kevesebbet tudtam cserélni, igazából kevesen maradtunk a végjátékra. A végén amikor fel tudtunk jönni egy gólra, az is inkább már a mindent vagy semmit játéknak volt köszönhető. A végén viszont nem volt szerencsénk, jól megcsináltuk a lövést, de nem sikerült egyenlíteni. Persze nem ezt az eredményt vártuk, de gratulálok a lányoknak, mert hatalmas szívvel küzdöttek. Ez hitet adhat a bronzmérkőzésre, és akár az olimpiai selejtezőre is.

Bíró Attila büszke a csapatáraFotó: Polyák Attila - Origo

Vályi Vanda szerint a sérülés miatt játékrendszert kellett váltaniuk, amelyhez nem sikerült kellőképpen alkalmazkodniuk

„Egészen 7-7-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, ennek ellenére úgy éreztem, hogy a spanyolok domináltak. Majd 4-0-s szériát produkáltak, mivel pontatlanabbak voltunk a védekezésben. Nagyon jól felismerték a helyzeteket, és szinte minden becsúszott nekik ekkor. A végén mégis 11-10-re tudtuk menteni a meccset, és még az utolsó másodpercben is ott volt a lehetőség, de nem hozzánk pattant vissza a labda. Sajnos Gurisatti Gréta sérülése miatt meg kellett változtatni a játékrendszert, persze ez nem mentség semmire. Rendezetlenek voltunk, nem figyeltünk oda egymásra. Ha valaki új posztra került, ugyanúgy kellett volna teljesítenie, hiába a nem megszokott helyén játszik. Maximum egy óránk van átgondolni a mérkőzést, de gyorsan el kell felejtenünk, mert a hollandok elleni meccsre kell minden idegszálunkkal készülni"

Vályi Vanda két gólt szerzett a meccsen, de ma ez is kevés volt a sikerhez a spanyolok ellenFotó: Polyák Attila - Origo

A meccsen sérülést szenvedő Gurisatti Gréta a könnyeivel küszködve értékelte a mérkőzést, de azt is elárulta, az útja a kórházba vezet, ahol megvizsgálják, mi történt pontosan az ujjával, de nagy valószínűséggel eltört.

„Nagyon nehéz mit mondani, elképesztő feszültség van bennem. Nagyon mérges vagyok, hogy valószínűleg eltört az ujjam, pedig jól kezdődött a meccs számomra, egy góllal és egy blokkal. Úgy éreztem, hogy ez az én napom lehet, a csapattal együtt. Rendkívül csalódott vagyok. Aki tudja, mennyi munkával és áldozattal jár a döntőbe jutás egy olimpiai kvalifikációs Eb-n, az most átérzi a fájdalmunkat. Sajnálom, hogy a lányokra maradt a mai meccsen rám eső rész. Le a kalappal mindenki előtt, mindenki beletette a szívét a mai összecsapásba. Nyilván nyerni akartunk, de ma így sikerült. Ma még csalódottak leszünk, de kell a bronzérem."

Nagyon el voltak keseredve a játékosok a lefújást követőenFotó: Polyák Attila - Origo

Bíró Attila együttese a szombati bronzmérkőzésen a legutóbbi kontinensviadalon győztes hollandokkal találkozik.

A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.