Már csak két mérkőzésen lesz Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány

Szerbia Magyarország kosárlabda
Isztambul, 2017. szeptember 10. Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a férfi kosárlabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében játszott Szerbia - Magyarország mérkőzésen Isztambulban, a Sinan Erdem sportcsarnokban 2017. szeptember 10-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A februári Európa-bajnoki selejtezők után távozik posztjáról Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Január 1-jén Ivkovics Sztojan bejelentette, hogy szakmai igazgatóként átveszi az irányítást a kaposvári kosárcsapatnál, ahol általános menedzserként már fél éve dolgozott. Ez a lépés annak fényében mindenképpen érdekesnek tűnt, hogy a szövetségi kapitányok szerződésében szerepelt, nem vállalhatnak vezetőedzői feladatot klubnál, így Ivkovics megszegte szerződését.

Sztojan Ivkovicsnak még két meccse lesz a magyar válogatott szövetségi kapitányaként Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sajtóhírek szerint a kapitány hétvégén, levélben ajánlotta fel lemondását.

Az MKOSZ közleménye szerint az "elnökség a kapitány meghallgatását követően úgy döntött, hogy elfogadja Ivkovics lemondását azzal, hogy a szerződésben rögzített felmondási időben igényt tart a munkájára, így a februári Európa-bajnoki selejtezők során ő irányítja a férfi válogatott szakmai munkáját" - olvasható a szövetség hivatalos oldalán.

Az 53 éves Ivkovics 2013 februárjában váltotta Rátgéber Lászlót a szakvezetői poszton, s irányításával a magyar válogatott 2017-ben - 1999 után először - kijutott az Eb-re, amelyet a 15. helyen zárt Isztambulban.

A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három jut ki majd a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő Eb-re. A kvalifikáció első két mérkőzésén a magyarok Szlovéniát fogadják február 20-án Szombathelyen, majd három nappal később Ukrajnában lépnek pályára.