Vágólapra másolva!
Az indiai fővárosban, Delhiben kitört zavargások miatt a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) úgy döntött, hogy a magyar csapatot is felvonultató, március 18-22. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornát a kétezer kilométerrel távolabb fekvő Bengaluruban rendezi meg.

Idén nyáron Tokióban debütál az olimpia programjában a 3x3-as szakág. Mind a férfiak, mind a nők mezőnyében négy-négy hely kiadó még a 8-8 csapatos mezőnyben, ezekért pedig két selejtezőtornán küzdenek meg a válogatottak, köztük a magyarok is.

Az első, indiai torna 2020. március 18-22. között lesz, de nem az eredeti helyszínen, azaz Delhiben, hanem a jó 2000 km-rel délebben fekvő Bengaluru-ban, áll a magyar szövetség honlapján megjelent hírben. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) helyi zavargások miatt ítélte jobbnak, ha más helyszínre viszik a tornát, amely a rendíkvül rossz minőségű levegő miatt nem szabad téren, hanem egy fedett arénában lesz megtartva.

Az indiai tornán három női és három férfi csapat harcolja ki az olimpiai részvétel jogát, míg az utolsó, budapesti selejtezőnek – melyet április 24-26. között rendeznek a Hősök Terén – már csak a győztese jut ki Tokióba.