Vágólapra másolva!
Meghosszabbította szerződését Fodor Szabolcs, az Erste Ligában - és a magyar bajnokságban - címvédő Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzője.

A jövő hétfőn 41. születésnapját ünneplő szakvezető a klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint két évvel, 2023-ig kötelezte el magát.

Meghosszabbította szerződését a címvédő FTC vezetőedzője, Fodor Szabolcs Forrás: fradi.hu

A játékosként 53 válogatottságig jutó Fodor Szabolcs 2018 nyarán váltotta vezetőedzőként Greg Lindqvistet, a fiatal szakember először irányíthatott felnőtt csapatot. A Ferencvárossal rögtön az első idényében elhódította a magyar bajnoki címet - 22 év szünet után -, és a klub történetének első aranyérmét ünnepelhette a nemzetközi bajnokságban.

Az együttessel a most zajló szezonban az alapszakasz második helyen végzett, a középszakasz felső házában jelenleg az élen áll, január közepén pedig megnyerte a Magyar Kupát. Utóbbira 25 évet vártak a klubnál.