Társoldalunk:

Egygólos vereséget szenvedett a Veszprém a Kiel otthonában a kézilabda-BL-ben

2020.02.12. 20:37

A Telekom Veszprém 29-28-ra kikapott a német THW Kiel otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában. Győzelmével a német csapat biztossá tette csoportgyőzelmét, egyúttal a negyeddöntős helyét is. A Veszprémnek az utolsó két fordulóban a Montpellier-vel kell megharcolnia a második helyért. A következő fordulóban Veszprémben éppen a francia csapatot fogadja majd David Davis együttese. 

Huszadik alkalommal találkozott egymással a BL-ben a háromszoros győztes német THW Kiel és az ugyanennyi döntőt elveszítő Telekom Veszprém. Az elmúlt három szezonban azonban mégis a német sztárcsapat volt az, amelyik nem jutott el a kölni Final Fourba. A két csapat eddigi 19 meccséből tízet nyert a magyar bajnok és kilencet a német csapat. Legutóbb Veszprémben fájóan könnyen, 37-31-re nyert a Kiel, a Veszprém azonban jobb csapat lett azóta, David Davis együttese legutóbbi öt mérkőzését megnyerte a BL-ben, ráadásul a címvédő Vardart és azt az FC Portót is idegenben győzték le, amelyik győzni tudott a Kiel rettegett otthonában, a Sparkassen Arenában. 

A tét ezúttal is óriási volt: a szokásos presztízs mellett a B csoport első helyért folytatott versenyfutás fokozta a harci kedvet. Amelyik csapat ugyanis megnyeri a csoportot, az automatikusan bejut a legjobb nyolc közé, és kihagyhatja a nyolcaddöntő két kőkemény meccsét. A Kiel nem számíthatott német válogatott beállójára, Patrick Wiencekre, és a januári Eb-n remeklő osztrák átlövő, Nikola Bilyk is betegséggel bajlódik, de őt nevezte a meccskeretbe Filip Jicha vezetőedző.

Veszprémi oldalon a francia  Kentin Mahé kivételével mindenki bevethető volt, és, ahogy Lékai Máté a Sport TV felvezető műsorában elmondta, egyértelműen a győzelem volt a bakonyiak célja.

Első félidő

A Kiel mindjárt elővette támadásban egyik fegyverét, a két irányítós játékot a horvát Domagoj Duvnjakkal és a szlovén Miha Zarabeccel. David Davis ugyanazt a csapatot küldte fel, mint tette Portóban, azaz megint szerepet kapott Nenadics, Moraes, Yahia, Borozan és Manaszkov is. 

Vuko Borozan révén a Veszprém szerezte meg a vezetést, majd lőtt még egyet, a kettő között Niclas Ekberg talált be hetesből, majd emberhátrányba került a magyar csapat, éppen Borozannak kellett leülnie. A Veszprém szemmel láthatóan nem akarta gyorsítani a játékot, az ugyanis a németek nagy erőssége, még akkor is, ha szűk kerettel állnak fel, mint tették ezúttal, hiszen csak 14 játékost neveztek.

Az EHF is megemlékezett Dejan Manaszkov 100. veszprémi meccséről:

Ekberg szélről lőtt góljával 3-2-re már a Kiel vezetett, de Borozan harmadik lövéséből a harmadik gólját is megszerezte, majd a veszprémi kapus, Vladimir Cupara is bemutatta az első védését. A Porto ellen remekül játszó Omar Yahia is betalált, ráadásul könnyű gólokat is tudott lőni a Veszprém, sorozatban Manaszkov, Marguc és Nenadics volt eredményes (5-7). A 12. percben Duvnjak verte orrba Laugét, amiért két percre kiküldték. Az emberelőnyt nem tudta kihasználni a magyar csapat, sőt Terzics lemásolta Duvnjakot (ő Rheinkind orrának ütésállóságát tesztelte), a veszprémi emberhátrányt pedig 2-0-ra nyerték a németek és 8-8-nál kiegyenlítettek, és Ekberg újabb hetesével a vezetés is átvették.

Mackovsek egyenlítő góljával hétperces góltalan időszakot zárt le a Veszprém, majd a támadásban Moraest váltó Andreas Nilsson is eredményes tudott lenni. Német oldalon Niklas Landin kezdett bemelegedni a kapuban (a 20. perc 33 százalékon állt), támadásban pedig Ekberg nem tudott hibázni (4 lövésből 4 gól). David Davis a 23. percben időt kért, beküldte Lékai Mátét, és most vele és Laugéval a Veszprém játszott két irányítóval, és ez, illetve Cupara egy-két védése mindjárt gólokat ért – sorozatban három góllal visszavette a vezetést a magyar bajnok (12-13).

A veszprémi beállónak, Rogerio Moraesnek (labdával) nem volt könnyű dolga a kieli védők közöttForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

A félidő hajrája megint két kieli góllal kezdődött, és egy német időkéréssel folytatódott. A veszprémi kapuban ekkor már Sterbik Árpád állt (kezdésnek megfogta Magnus Landin szélső ziccerét), az utolsó perc még hozott egy Duvnjak-Manaszkov gólváltást, így döntetlennel mehettek szünetre a csapatok (15-15).

Második félidő

Zarabec átlövés góljára Moraes válaszolt a hatos vonalról, védekezésben azonban nem tudták tartani a veszprémi védők Hendrik Pekelert, akit valahogy mindig megtaláltak a labdákkal, ő pedig nem szokott hibázni, ha a kapuval szemben áll. Csúnyán beragadt a Veszprém a félidő elején, két perc alatt csinált egy 4-0-s rohanást a Kiel és a 37. percben 21-17-es német vezetésnél David Davis időt is kért. 

Valamelyest hatott az időkérés, mert Borozan és Nilsson is betalált, a védekezés viszont továbbra sem volt az igazi veszprémi oldalon, és különösen a jó kapusteljesítmény hiányozott, Cupara jóformán csak akkor találkozott a labdával, amikor kihalászta a hálóból. A 43. percben a szerb kapus végre megfogta Pekeler egyik ziccerét, ami lélektani szempontból is fontos  volt.

Hendrik Pekeler is tudott hibázniForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

Végre sikerült egymás után két-három német támadást kivédekezni, és Nenadics, valamint Gajic góljával egy találatra visszajött a Veszprém (25-24 a 47. percben). Egyenlíteni azonban nem sikerült, sőt Ekberg nyolcadik és Pekeler hetedik góljával (a beálló lerohanásból is eredményes volt) újra ellépett három góllal a Kiel az utolsó tíz perc elején. 

Az 56. percben kétgólos kieli előnynél (29-27) kért időt David Davis, de Andreas Nilsson gólját nem adták meg, majd szabad- és sarokdobások után Niklas Landin kezében halt el a veszprémi támadás. A következő kieli akció végén viszont Cupara védett, majd 1:45 perccel a vége előtt Borozan lőtt csípőből óriási gólt a rövid felsőbe, egyetlen gólra csökkentve a magyar bajnok hátrányát. Az utolsó támadásban még megpróbálta döntetlenre menteni a meccset a Veszprém, de Borozan lövését megfogta Landin, így a Kiel megnyerte a csoportot, a magyar bajnoknak pedig most már a második helyet kell megőriznie. 

A csoportkör utolsó két fordulójában a Telekom Veszprém előbb a francia Montpellier-t fogadja (02.23.), majd az ukrán Motor Zaporizzsja otthonába látogat (02.29.), míg a németek előbb a Meskov Breszthez, majd a lengyel Kielcéhez utaznak. 

Eredmény, BL, csoportkör, 12. forduló:
THW Kiel (német)–Telekom Veszprém ()
a magyar csapat gólszerzői: A. Nilsson 5, Borozan 5, Yahia 4, Manaszkov 3, Nenadics 2, Mackovsek 2, Moraes 2, Strlek 2, Lauge 1, Gajic 1, Marguc 1