Ilyet még nem látott: időt kért az edző, hogy szidhassa a bírót

Hollósy László
Érd, 2018. március 18. Hollósy László nyíregyházi vezetőedző a női röplabda Magyar Kupa döntőjében játszott Linamar-Békéscsabai RSE - Fatum-Nyíregyháza mérkőzésen az Érd Arénában 2018. március 18-án. Linamar-Békéscsabai RSE - Fatum-Nyíregyháza 2-3. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Csütörtökön este a Vasas 3-1-re nyert a Nyíregyháza ellen a női röplabda Magyar Kupa döntőjében. Az izgalmas csata mellett a hazai csapat edzőjének időkérése mellett sem lehet szó nélkül elmenni.

A negyedik játszmában a sportág fenegyerekének tartott hazai edző, Hollósy László időt kért. Ebben a fél percben nem csak taktikai tanácsokat adott (egy fél mondat elhangzott azért: "próbálj vonalat ütni"), hanem a következőket mondta:

A jelenetet az M4 Sport élő közvetítésében is lehetett hallani:

Hogy mi lesz az ügy folytatása, azt nem tudjuk, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy lesz folytatás.