Vágólapra másolva!
Eljött a búcsú ideje, legalábbis a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának. Jakub Gluszak együttese kedden Nagyszebenen lép pályára utoljára a Bajnokok Ligájában, és szeretne szépen elköszönni a BL-től a 2018-as döntős Alba Blaj ellen. A Vasas csütörtökön megnyerte a Magyar Kupát, a lengyel tréner pedig arról is beszélt, mit köszönhetnek már most annak, hogy kipróbálhatták magukat a legerősebb európai sorozatban.

Idegenben zárja történelmi Bajnokok Ligája-szereplését a Vasas Óbuda. A bajnoki címvédő már azzal is soha nem látott bravúrt hajtott végre, hogy a selejtezőből feljutott a főtáblára, hiszen ez korábban egyetlen magyar csapatnak sem sikerült. Aztán már az első mérkőzésén megmutatta a csapat, hogy nem csak dísznek van ott a legjobb között, ugyanis két megnyert szettel pontot rabolt a klubvilágbajnok Conegliano otthonából. Jegyezzük meg gyorsan, hogy az olasz sztárcsapat azóta játszmát sem veszített, és simán megnyerte a D csoportot.

A Vasas pontot szerzett a tavalyi BL-döntős otthonában Forrás: CEV

Igaz, a Vasasnak sem jött össze hasonló bravúr a folytatásban, bár a francia Nantes ellen otthon és idegenben is voltak remek periódusai. Érden az első két szettet egy kicsit több rutinnal behúzhatta volna az óbudai csapat, Nantes-ban pedig a játék képe alapján nyerhetett volna, mégis veszített 3-1-re.

Ugyanilyen eredmény született a Vasas és mostani ellenfele, az Alba Blaj első, érdi összecsapásán, amelynek a végén a 2018-as BL-döntős román együttes örülhetett.

A harmadik szettben a magyar bajnok egészen káprázatos játékot mutatott be, az első labdamenettől kezdve vezetett, a játékrész derekán a Blaj fel is adta azt.

A román együttes szereplése idén elmaradt a várakozásoktól, már matematikai esélye sincs a továbbjutásra, mivel győzelem esetén sem érhet oda a legjobb három csoportmásodik közé. Persze kár lenne azt feltételezni, hogy a tét nélküli bíró meccsre nem pörög fel a házigazda kellőképpen, amely - a Vasashoz hasonlóan - szeretne szépen búcsúzni a sorozattól.

A találkozót nem a csapatnak otthont adó Balázsfalván, hanem Nagyszebenen (Sibiu) rendezik, ugyanitt fogadta a Blaj a Nantes-ot, míg a Coneglianóval Marosvásárhelyen csapott össze. A Sala Sporturilor Transilvania csarnok már készen áll, a Vasas hétfő este egy körülbelül kilencórás, szerencsére viszonylag eseménytelen buszút, az azt követő ebéd, majd videóelemzés után birtokba is vette.

Edzés a nagyszebeni csarnokban Forrás: Origo

Ez volt egyébként az első edzése a csapatnak, mióta csütörtökön Nyíregyházán remek színvonalú mérkőzésen legyőzte a hazaiakat a Magyar Kupában, Jakub Gluszak vezetőedző pedig ajándék szabadnapokkal díjazta a lányok sikerét.
A lengyel mester így vélekedett a csapat utolsó BL-mérkőzése előtt:

"A csoportkör első három meccse után megértettük, hogy a Bajnokok Ligája milyen szint, az ellenfeleink hogyan játszanak, és nekünk hogyan kellene. Ha erre tudunk építeni, akkor ez egy másfajta meccs lehet. De azért is, mert csütörtökön elképesztően kemény kupadöntőt játszottunk, ami mentálisan és fizikálisan is rengeteget vett ki a csapatból.

Azt várom, hogy mindenki 100%-osan motivált legyen és teljes erőből játsszon. A kupagyőzelem biztosan sokat segít, önbizalmat adhat, egyébként szerintem azt a sikert nagyban köszönhetjük annak a rutinnak is, amit a BL-ben szereztünk meg idén. Aztán pedig jön az év legfontosabb része számunkra, azaz a bajnokság hajrája."

A Blaj-Vasas mérkőzést magyar idő szerint 16.00-tól rendezik, amelyet a Digi Sport élőben közvetít.