Társoldalunk:

Szapporói hős lett a hokiszövetség általános menedzsere

2020.02.25. 12:15

A korábbi 175-szörös válogatott Vas Márton tölti be a Magyar Jégkorong Szövetségben (MJSZ) újonnan létrehozott általános menedzser (general manager) pozíciót.

Vas Márton kedden az MJSZ honlapján elmondta, hogy a felnőtt férfi és női, valamint az U20-as válogatott menedzsment-feladatainak ellátása, a munka koordinálása, a szakmai programok megtervezése és végrehajtása is az ő dolga lesz, az utánpótlás-válogatottak kapcsán pedig együttműködik a fejlesztési igazgatóval. Mint kifejtette, feladatai közé tartozik a munka- és pénzügyi terv kialakítása, valamint ő tesz majd javaslatot a szakmai bizottságnak a szövetségi kapitányok és a stábtagok kinevezésére is.

Vas Márton meghatározó tagja volt az A csoportos szereplést Szapporóban, majd Krakkóban kiharcoló magyar válogatottnak is. Játszott a tengerentúlon, továbbá Svédországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban.
Visszavonulása után előbb az U18-as válogatott másodedzője volt, majd az előző két világbajnokságon az U20-as csapatot irányította vezetőedzőként.