Társoldalunk:

Férfi röplabdacsapat edzője lesz a Nyíregyházáról kirúgott Hollósy László

2020.02.27. 18:05

A férfi röplabda Extraligában szereplő Vegyész RC Kazincbarcika a hivatalos honlapján tudatta, hogy a szezon hátralévő részében a felnőtt csapat Hollósy László vezetőedző irányításával készül, míg Marek Kardos továbbra is a klub kötelékében maradva, szakmai igazgatóként dolgozik tovább.

Hollósy László korábban a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatát irányította, azonban február 18-án felmentették, miután a Vasas elleni MK-döntőben csak azért kért időt, hogy élő adásban szidhassa az egyik játékvezetőt.

A tréner a közmédiának azt mondta, a vezetés azzal indokolta a döntést, hogy az elvesztett Magyar Kupa-döntő és a CEV Kupa-búcsú után nem látta biztosítottnak a csapat eredményességét.

A korábbi szövetségi kapitány Hollósy közel két éve, 2018 márciusában vette át a Nyíregyháza irányítását, mellyel kétszer Magyar Kupát nyert, kétszer pedig bajnoki ezüstérmet szerzett.

Hollósy László lett a Kazincbarcika férficsapatának az edzőjeFotó: Mudra László - Origo

2019 decemberében Hollósy László kapta a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) a legjobb felnőtt női teremröplabda edzőnek járó Dr.Kotsis Attiláné Díjat - amire hibásan került fel a neve.