Vágólapra másolva!
Öt új játékost igazolt a 2020/21-es szezonra a DVSC-Schaeffler NB I-es női kézilabdacsapat - jelentette be a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ábrók Zsolt elmondta, hogy a debreceni együttesben folytatja pályafutását a német Thüringer HC válogatott kapusa, Ann Cathrin Giegerich, akivel egy plusz egyéves szerződést kötöttek. A Békéscsabától kettő plusz egy évre igazolták le a szerb átlövőt, Aleksandra Vukajlovicot, a Ferencváros csapatától pedig egy évre érkezik a junior válogatott jobbszélső, Bánfai Kíra. A Dunaújvárostól szerződtette a klub a kapus Csapó Kyrát, míg a Ferencvárostól visszatér Debrecenbe Hornyák Dóra.

Bulath Anita fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A távozókról szólva közölte:

családi okok miatt a már meghosszabbított szerződésének felbontását kérte a válogatott Bulath Anita, aki Varsányi Nórával együtt visszavonul az aktív játéktól.

Távozik az együttestől Triffa Ágnes, Oguntoye Viktória és Karnik Szabina is. Az alig 23 év átlagéletkorú csapat vezetőedzője továbbra is Köstner Vilmos lesz.

Ábrók Zsolt a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az elitképzést biztosító országos akadémiai rendszer részeként a női szakágban Győr és Budapest mellett Debrecenben kezdi meg működését az akadémia.

A szakmai feladatokra a magyar szövetség a DVSC Kézilabda Kft-t kérte fel. Hozzátette: a képzés célja, hogy a 15-19 éves korosztály legjobbjaiból elsőosztályú játékosokat neveljenek. Az első kiválasztást március 19-én tartják majd a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A DVSC-Schaeffler tervezett kerete a 2020-21-es szezonra (nagy betűvel az új igazolások):

kapusok: ANN-CATHRIN GIEGERICH, CSAPÓ KYRA, Szabó Dóra
balszélsők: Vantara-Kelemen Éva, Szabó Panna
balátlövők: Jelena Despotovic, Elke Karsten, HORNYÁK DÓRA
irányítók: Vámos Petra, Borgyos Panna
beállók: Tóvizi Petra, Bordás Réka
jobbátlövők: Kovács Anna, ALEKSANDRA VUKAJLOVIC
jobbszélsők: Arany Rebeka, BÁNFAI KÍRA

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta, hogy jelenleg a női kézilabda a város legsikeresebb sportága, amely az akadémiai rendszerrel tovább erősödhet.

Az utánpótlás-neveléshez Debrecenben a megfelelő anyagi forrás és az infrastruktúra is rendelkezésre - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a következő szezonban is a Schaeffler-csoport - amely az FAG Magyarország Kft. debreceni csapágygyárának is a tulajdonosa - lesz a DVSC névadó szponzora.

Szintén csütörtökön jelentette be végleges keretét az FTC-Rail Cargo Hungária is a következő idényre. A fővárosiak csapatát a linkre kattintva tekinthetik meg.