Vágólapra másolva!
Óriási küzdelemben, remek hangulatban nyert 54-42-re a Sopron Basket a KSC Szekszárd ellen a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében Pécsett. A soproniak végig vezetve tartották kézben a finálét. a Szekszárd egyszer tudott 1 pontra feljönni. A negyedik negyedben a KSC mindössze 4 pontot ért el, miközben az egész mérkőzésen 13 darab mezőnykosarat szereztek - mindez a Sopron védekezését dicséri. A bronzérmet a ZTE szerezte meg, a TFSE-MTK lett a negyedik.

Teljesen más utat járt be a döntőig vezető előcsatározásokban a Sopron és a Szekszárd. A tolnai csapat két, viszonylag könnyebb meccsen ment el a fináléig, a negyeddöntőben a Csatát, az elődöntőben a ZTE együttesét legyőzve.

A Sopronnak sokkal nehezebb útja volt, de ezt részben magának köszönhette.

A negyeddöntőben összejött a DVTK elleni előrehozott finálé, az elődöntőben viszont a TFSE-MTK elleni 99-90-es győzelem alaposan elgondolkodhatta a bajnokot és a kupa címvédőjét.

90 pont

A Sopron Basket tehát 90 pontot kapott az elődöntőben a TFSE-MTK együttesétől. A 90 kapott pont annak fényében igazán meghökkentő, ha megnézzük az elmúlt 3 év Euroliga-eredményeit. Az idei, a tavalyi és a tavalyelőtti szezonban egyetlen olyan meccse sem volt a Sopronnak a legrangosabb európai kupasorozatban, amelyen 90 pontot kapott volna. Egészen a 2016-17-es idényig kell visszamenni, hogy találjunk egy meccset, amelyen a török Hatay - kétszeri hosszabbítás után - 98 pontot szórt a magyar együttesnek.

A Szekszárd az első két meccs alapján joggal bizakodott, hogy semleges pályán, Pécsett nyerhet a Sopron ellen. Esélyeiket az is növelhette, hogy a közeli megyeszékhelyről csaknem 1000 néző utazott el Pécsre a döntőre,

így végre igazi kupahangulatban várhattunk a finálét.

Sopronból is érkeztek drukkerek, természetesen kevesebben, mint Szekszárdról.

Kipukkadt a TFSE, bronzérmes a ZTE

Sokan azt gondolták, hogy Sopron ellen az elődöntőben nyújtott remek játék után a TFSE csapatának könnyed játék lesz a ZTE elleni bronzmeccs. A zalai csapat azonban alaposan rácáfolt az előzetes vélekedésekre, és végtelenül simán, 94-75-re nyerte meg a bronzmérkőzést. Ezzel a TFSE a negyedik, a ZTE a harmadik helyen végzett a pécsi kupadöntőben.

A Sopron fiatal edzőjének, Gáspár Dávidnak ez volt az első döntője bajnokcsapat kispadján, a túloldalon Zseljko Djokics két éve már nyert Magyar Kupát éppen a Sopron ellen - akkor a baszk Roberto Iniguez volt ott a tréner.

Jelena Milovanovics hármasával a Sopron kezdett jobban (3-0), majd ugyanő kiosztott egy blokkot is a védekezésben. Crvendakics dobta a címvédő második tripláját (6-0), csak ekkor jött a KSC első kosara. A Sopron harmadik triplája után (January) a Szekszárdnak időt kellett kérnie, mert 11-2 volt már az állás.

Az időkérés után a szekszárdi Studer Ágnes dobott egy triplát, majd Erica McCall büntetőivel lopakodott feljebb a Szekszárd.

A sárga-zöldek távoli dobásai ültek, a cserepadról Weninger Virág is jól szállt be a meccsbe. Az első negyed után a Sopron 20-13-ra vezetett.

A szekszárdi Studer Ágnes (kék mezben) vezeti a labdát a Sopron kosara felé Forrás: MKOSZ

Az már ekkor megállapítható volt, hogy ez a Sopron nem az, amely a TFSE ellen pénteken pályára lépett.

Fegyvernekyék iszonyatos elszántsággal küzdöttek, a védekezésben pedig igyekeztek teljesen kikapcsolni a Szekszárdot, szétszedve annak a támadójátékát.

Ugyanakkor a 7 pontos vezetésük nem volt jelentős, így a második negyedben is folytatódhatott a nyílt küzdelem.

A KSC pedig Marshall révén még nyíltabbá tette, tekintettel arra, hogy a 13. percben már csak 22-18 volt az állás,

a soproni edző, Gáspár Dávid azonnal időt kért.

Bár még csak a 14. percben járt a meccs, de az egyik oldalon Jovanovics, a másikon Marshall küzdött faultproblémával - mindkettejüknek 3-3 hibájuk volt. Keményedett a küzdelem, pontszegényebbé vált a meccs. A 17 percben a szekszárdi Ruzickova duplájával 24-22-re jöttek fel a tolnaiak, de aztán két támadásuknál is lejárt az idő, miközben Milovanovics hintett egy duplát. A nagy adok-kapokból a Sopron jött ki kissé jobban, a nagyszünetben 28-24 volt az állás, azaz a második negyedet 11-8-ra a KSC nyerte meg.

Briann January (a labdával) fontos triplákat dobott a Sopronnak az első negyedben Forrás: MKOSZ

A második félidőt a soproni Fegyverneky kosara nyitotta (30-24), a KSC támadójátéka akadozott, miközben January is újabb kosarat dobott. Így szép lassan 8 pontosra növelte az előnyét, miközben Határ Bernadett is a harmadik hibájánál tartott.

A hatalmas küzdelemben egyre több hiba csúszott a játékba, a 25. percben még mindig csak 32-28-nál tartottunk.

Ekkor a szekszárdi edző, Zseljko Djokics technikait kapott, így Jelena Milovanovics egy, Candice Dupree két büntetőt dobhatott. Ha a KSC mestere ezt azért tette, hogy felrázza a csapatát, jól csinálta, mert Bálint Réka dobott egy hármast, Krnjics meg két büntetőt, és a Sopron ezzel már csak 1 ponttal vezetett.

Ekkor a 26. percben jártunk, és 34-33 volt az állás.

Ekkor azonban a Sopron elővette az utolsó energiatartalékait, és sorozatban dobott 8 pontot. A KSC, amely iszonyatos küzdelemben jött fel 1 pontra, szinte percek alatt jutott oda, ahonnan elindult. Crvendakics ekkor extra kosarakat dobott, de Studer is - övé volt a nap triplája, amely a harmadik negyed vége előtt 2 másodperccel esett. A KSC irányítója ezzel azt érte el, hogy a Sopron csak 6 ponttal, 44-38-ra vezetett a negyedik negyed előtt.

A soproni Jelena Milovanovics (fehér mezben) a legnehezebb pillanatokban fogta össze a csapatát Pécsett Forrás: Origo

A döntés így a negyedik negyedre maradt.

Crvendakics nyerőemberré lépett elő, az ő kosara kellett a Sopron 8 pontos előnyének felépítéséhez.

Fegyverneky ellen sportszerűtlent fújtak, a büntetők bementek, de aztán a KSC folyamatosan hagyta ki a ziccereket. January hármasával 50-40 lett az állás, és már csak 5 perc volt hátra.

Ezt a tízpontos előnyt a minden hájjal és rutinnal megkent Sopron rutinosan tartotta. Arról nem beszélve, hogy volt olyan szekszárdi támadás, amelyet a kék mezesek a támadóidő lejárta miatt nem tudtak befejezni, mert a soproniak kivédekezték a KSC rohamait. 2.45 volt már csak hátra, ekkor is 10 pont volt a különbség, amely a látottak alapján jelentős előnynek tetszett.

Amikor pedig Jelena Milovanovics egyedül maradt a palánk alatt, és bevágta a ziccert, minden eldőlt.

A KSC a negyedik negyedben összesen 4 pontot szerzett, ez mindent elmond a Sopron védőmunkájáról.

A KSC Szekszárd derekasan küzdött, alaposan megnehezítve a címvédő dolgát. De ez a Sopron nem az a Sopron volt, amely pénteken szenvedett a TFSE ellen. Joggal tombolhatott Milovanovics, Dupree és az edző, Gáspár Dávid - meg az egész csapat. 2020-ban Magyar Kupa-győztes a Sopron Basket.

Női kosárlabda Magyar Kupa-döntő: Sopron Basket - KSC Szekszárd 54-42 (20-13, 8-11, 16-14, 10-4.)