Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány a hazai és nemzetközi sportéletet is teljesen szétzilálta. Jelenleg több más sportággal együtt a magyar férfi (és női) kosárlabda-bajnokság is szünetel. Az MKOSZ a csapatokkal egyetértésben úgy döntött, hogy az előzetes tervekkel ellentétben már a múlt hétvégi fordulót sem rendezi meg, a bajnokság sorsáról pedig a keddi elnökségi ülésen határoznak. Biztonsági okok miatt Skype-on tanácskoznak a résztvevő felek. Itt az is eldőlhet, hogy a Falco, amely jelenleg a férfi NB I listavezetője, bajnok lesz-e? Körmenden erről hallani sem akarnak - a két csapat szurkolótábora pedig egymásnak is esett - egyelőre csak a virtuális térben.

A 21. fordulót egyébként elővigyázatosságból már zárt kapuk mögött játszották le a csapatok, ez minden esetben a saját döntésük volt, ugyanis hat nappal ezelőtt még a nézők bemehettek volna a csarnokokba.

Jelenleg huszonegy körön vannak túl a férfiak az élvonalban -

a Kaposvár és a Szeged huszonkettőn, mert ők előbbre hozták az egymás elleni mérkőzésüket. A versenykiírás szerint az alapszakaszból még öt forduló van hátra, ezt követné a középszakasz (az 1-5., a 6-10. és a 11-14. helyezettek oda-visszavágós alapon játszanának egymással), majd a rájátszás. Az előzetes tervek szerint, ha a maximálisra, vagyis ötmérkőzésesre nyúlna a döntő, akkor július elején lett volna vége a 2019/20-as szezonnak.

Xavier Thames (b), az Egis Körmend és Váradi Benedek, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely játékosa a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén a Körmendi Városi Sportcsarnokban Forrás: MTI/Varga György

Erre azonban jelen állás szerint kevés az esély. Közben vessünk egy pillantást a női szakágra is, ahol szétesőben van a bajnokság, miután a klubok amerikai légiósai két perc alatt léptek le és utaztak haza – a jelenlegi helyzetben ezt tökéletesen érthető.

Ott a Sopron megnyerte az alapszakaszt,

nem lenne meglepetés, ha a szövetség őket hirdetné ki bajnoknak.

Több lehetőség a folytatásra

Ami a folytatást illeti, több opció is lehetséges. Az egyik, hogy szerdán folytatódik a bajnokság, ez esetben zárt kapuk mögött, hiszen a kormányrendelet nem engedélyezi a nézők előtti játékot. Erre látjuk most a legkisebb esélyt.

A másik, hogy az illetékesek kivárnak és félbeszakítják a szezont.

Ebben az esetben felmerülne a bajnokság rendszerének átszervezése is, ugyanis éppen februárban volt egy közel egy hónapos leállás a válogatott Eb-selejtezői miatt, így szinte kizárt, hogy egy újabb nagyobb szünet után be lehetne sűríteni az alapszakasz-hajrát, a középszakaszt és a rájátszást is. És akkor az április elejére kiírt Magyar Kupa nyolcas döntőjéről még nem is beszéltünk. A harmadik megoldás, hogy hivatalosan is lezárják a 2019/20-as idényt. Akárhogy is lesz, nehéz döntés előtt áll az MKOSZ elnöksége. Utóbbi esetében ugyanis el kell dönteni azt is, lesz-e bajnok és kieső, illetve kik indulhatnak ősztől a nemzetközi kupában. Már ha addigra helyreáll a rend.

A körmendi szurkolók hallani sem akarnak arról, hogy a Falco legyen a bajnok Forrás: Meszaros Zsolt [email protected]/Meszaros Zsolt [email protected]

Tekintsünk most ki Európára. A kontinensen leállítottak minden bajnokságot (beleértve az ULEB Euroligát és EuroCupot, illetve a FIBA Bajnokok Ligáját és Europe Kupát is.) Többségében egyelőre csak szüneteltetik a bajnokságokat, de több helyen már végérvényesen pont került az évad végére. Ilyen Szlovákia, ahol nem hirdettek győztest. Ukrajnában (Dnyipro), Litvániában (Zalgiris Kaunas), Belgiumban (FILOU Oostende), Svédországban (Boras Basket) és Bosznia-Hercegovinában viszont idő előtt bajnokot avattak, mindenhol az éppen aktuális listavezető kapta az aranyérmet.

Ha nálunk is átveszik az európai mintát – egyébként a magyar jégkorong ligában is így tettek –,

akkor a címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megszerzi (vagy ha úgy tetszik, „megkapja") fennállása harmadik bajnoki trófeáját.

Az eset pikantériája, hogy első kettő aranyát a nagy rivális Körmend ellen szerezte (2008-ban és 2019-ben), mindkétszer Körmenden, a szombathelyiek legnagyobb örömére, a piros-feketék legnagyobb bánatára, hiszen tudjuk, mivel jár arrafelé a bajnoknak járó hálóvágás.

A szombathelyi Govens Anthony Darrin a levágott hálóval a kezében, miután csapata 96-89-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén a Körmendi Városi Sportcsarnokban 2019. június 21-én Forrás: MTI/Varga György

Kétség sem férhet hozzá, hogy a szombathelyi sárga-feketék megérdemelnék az aranyat, hiszen a keretük alapján a közvélemény egyértelmű favoritként könyvelte el őket a szezon előtt. Ennek megfelelően az első fordulótól az utolsóig (jelen esetben a huszonegyedikig) az élen is álltak a tabellán, magabiztosan mentek végig a mezőnyön. Tették ráadásul mindezt úgy, hogy két fronton harcoltak, nem is akárhogy: magyar sporttörténeti csúcsokat döngettek a Bajnokok Ligájában.

Ehhez azonban – mármint a Falco újabb bajnoki címéhez - vélhetően a körmendieknek is lenne egy-két szavuk.

Ők ugyanis azt mondják, hogy élesedni a helyzet a két vasi csapat között, a Rába-partiak már csak egy győzelemre álltak a Falcótól a tabellán,

ráadásul szerdán éppen Vasi El Clásico következne az Aréna Savariában. Az első derbit december 14-én 83-70-re meg is nyerte a Körmend. Ez volt a címvédő első veresége a magyar bajnokságban (ezt követően még Oroszlányban és Sopronban botlott Gasper Okorn együttese). Az utóbbi időben a körmendi szurkolók és a játékosok szemében is felcsillant a remény, hogy 17 év után újra bajnok lehet az MTE, márpedig ők ezért megharcolnának a pályán, és csalódottak lennének, ha a járvány miatt erre idén nem lenne esélyük. A Falco edzője, Gasper Okorn elhagyta az országot, a szombathelyi légiósok a nézők nélküli meccseknek nem látják értelmét.

Mindkét oldalon megszólaltak az üggyel kapcsolatban a főszereplők. Szombathelyen Váradi Benedek csapatkapitány szerint ők azt javasolnák, hogy néhány hét múlva értékeljék újra a helyzetet, és ha megoldható, akkor folytassák a bajnokságot, lehetőleg nézők előtt (később a klub összes légiósa egyöntetűen azt nyilatkozta, hogy szurkolók nélkül nem szabad játszaniuk.) Gasper Okorn vezetőedző vasárnap úgy döntött, hogy Bécsbe utazik a családjához, és ott várja meg az MKOSZ keddi határozatát.

Körmenden viszont egyértelmű a helyzet: ők mindenképpen folytatnák a bajnokságot.

Hajba Ádám ügyvezető még pénteken kiadott egy közleményt, amiben azt írta, ők még szombaton is játszottak volna, amennyiben erre engedélyt kaptak volna, hiszen álláspontjuk szerint zárt kapuk mögött a bajnokság biztonsággal folytatható.

„Bár senkinek sem jó, hogy a szurkolók nem lehetnek bent a találkozókon, de a bajnokság idő előtti befejezése még rosszabb megoldás volna, és számos komoly problémát okozhatna.

állt a hétvégi, hivatalos kommünikében.

Gasper Okorn, szombathelyi (b2) és Matthias Zollner körmendi vezetőedző (b) a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén Forrás: MTI/Varga György

Vasárnap pedig Matthias Zollner, a körmendiek német edzője is véleményt formált. Ő azt mondta, a jelenlegi helyzetben az első és legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen, hiszen a földkerekségen szinte mindenkit érint ez a vírus és most minden más másodlagos. Az edző kivár, de készen áll arra, hogy folytassák, ha ez a helyzet véget ér.

Most nem látja értelmét annak, hogy edzéseket tartsanak, hiszen a játékosok is ugyanolyan emberek, mint bárki más.

Ők is most leginkább a családjukra gondolnak, velük törődnek. A magyar játékosok itthon, együtt a családjukkal, a külföldi kosarasok pedig az otthon maradottakkal igyekeznek minél szorosabb kapcsolatot tartani.

A szurkolók egymásnak estek

Persze a szócsatából a szurkolók sem maradhattak ki, a szájkarate azonnal beindult a különböző fórumokon.

A szombathelyiek egy része nyilván szeretné, ha bajnokká avatnák a Falcót,

azt mondják, az eddig eltelt fordulók alapján ez járna nekik, és cinikusan azzal vigasztalják a rivális körmendi tábort, hogy törődjenek bele a döntésbe, mert eddig nem jöttek ki jól a Falco-Körmend/Körmend-Falco döntőkből, így legalább nem kell harmadszor is látniuk, ahogy levágják a csarnokukban a hálót.

A szombathelyi Govens Anthony Darrin levágja a hálót, miután csapata 96-89-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén a Körmendi Városi Sportcsarnokban Forrás: MTI/Varga György

A körmendi szimpatizánsok egy része úgy véli, a Falcónak a lehető legjobbkor jött a szünet, mert

az MTE éppen kezdte átvenni az irányítást a bajnokságban.

Sőt, olyan is akadt, aki már azt is kiszámolta, ha lejátszották volna a hétvégi fordulót, egy szombathelyi vereséggel Szolnokon, illetve egy körmendi győzelemmel a sereghajtó Jászberény otthonában már helyet is cserélt volna egymással a két együttes, de ha ez valamilyen okból kifolyólag mégsem történt volna meg, akkor szerdán zárt kapuk mögött mindenképpen bevették volna az Aréna Savariát.

Itt tartunk tehát most, de kedd délutánra sokkal okosabbak leszünk.