Egy milánói barátom koronavírusos, én Magyarországon ragadtam

Bár a Sopron Basket és a magyar női kosárlabda-válogatott egykori kiválósága, Honti Kata az aktív játéktól már visszavonult, korántsem szakadt el szeretett sportágától. Többek között erről, valamint a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetről is beszélt az Origónak az Olaszországban élő, ám most Magyarországon tartózkodó sportoló.

Bár Olaszországban él, mégis Magyarországon várja a koronavírus-járvány lecsengését. Miért döntött inkább Sopron mellett?

Nem én döntöttem így, egyszerűen nem tudtam hazamenni. Március 7-én jöttem Magyarországra édesanyámat meglátogatni, de eredetileg négy nap múlva, 11-én már repültem volna vissza Olaszországba.

Mivel azonban Róma-Bécs vonalon szoktam utazni, és az osztrákok a magyaroknál előbb vezettek be drasztikus intézkedéseket, törölték a járatomat. Másnapra még sikerült jegyet vennem egy Budapest-Róma repülőre, de végül már azt a gépet sem engedték felszállni. Bár átszállással nagy nehezen meg tudtam volna oldani az utat,

ezek után inkább úgy döntöttem, hogy édesanyámmal maradok a rendkívüli helyzetben, és amennyire tudok, segítek neki átvészelni ezt az időszakot.

Így viszont elszakadt az Umbriában élő férjétől.
Szegénnyel nagyon kiszúrtam, szinte minden nap meg is kapom tőle viccesen, hogy ezt szépen elintéztem. Persze megérti, hogy anyukám mellett maradtam, de azért nehéz neki otthon egyedül, nem jellemző, hogy ilyen sokáig távol vagyunk egymástól. Nagyon sokat beszélünk telefonon, próbálok neki különböző feladatokat is adni a lakásban, amivel elfoglalhatja magát, hogy ne unatkozzon.

Honti Kata a 2019-es Final Fourra történt reaktiválása a kosárlabda hihetetlen történetei közé tartozik Forrás: Origo

Korábban a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, hogy február végén még nem volt pánikhangulat Itáliában. Tapasztalt változást ezen a téren, mielőtt Magyarországra utazott volna?
Nem igazán. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gócponttól mi azért viszonylag messze élünk, Rómától nagyjából 150 kilométerre. Néhány megbetegedésről hallottam, de azok sem voltak számottevőek. Ami változás volt, hogy az iskolákat addigra már bezárták, ettől függetlenül meg sem fordult a fejemben, hogy nem fogok tudni visszautazni.

Sajnos tényleg egyik pillanatról a másikra fordult drasztikusra a helyzet.

Van az ismeretségi körében valaki, aki megfertőződött?
Sajnos igen. Évek óta kint élek, nagyon sok barátom van az ország több pontján, és

egyiküknek, aki Milánóban él, pozitív lett a tesztje. De szerencsére jól van, nem is szorul kórházi ellátásra, úgyhogy otthon, házi karanténban lábadozik.

Ha éppen nem a párjával, vagy a barátaival beszélget, mivel foglalja el magát?
Három dolog van nagyjából, ami most kiteszi a napi rutinomat: az első, és legfontosabb a tanulás.

Végzős vagyok az egyetemi szakomon, két vizsgám és a szakdolgozatom van még hátra, ezekre készülök.

Ezen kívül anyukámnak van egy kölyök vizslája, vele napi négy órát sétálok és kirándulok a közeli erdőben. Illetve próbálom formában tartani magam, általában futni szoktam egy barátnőmmel, vagy a videó megosztó oldalaknak köszönhetően különböző otthoni edzéseket végezni.

Honti Kata édesanyjával Magyarországon próbálja átvészelni a koronavírus okozta rendkívüli helyzetet Forrás: https://www.sopronmedia.hu/

Ha már edzés, akkor beszéljünk egy kicsit a sportéletről is. Utoljára a Sopron Basket színeiben lépett pályára a 2019-es Final Fourban. Nem hiányzik az aktív játék?
Őszintén? Nem. Mármint maga a játék nem, de az

azt körülvevő légkör, a szurkolók, az öltözői hangulat és minden velejárója igen.

Éppen ezért tavaly nagyon nagy élmény volt visszatérni Sopronba, még ha csak 3-4 hónapról is volt szó. Minden percét élveztem és egyáltalán nem bántam meg, hogy hagytam magam rábeszélni.

Miben volt más az a csapat, mint amelyikből 2011-ben eligazolt a Valenciába?
Nagyon nehéz összehasonlítani a kettőt. Ráadásul nem csak a csapatok, hanem én is teljesen más voltam, akkor szinte gyerekfejjel, 24 évesen vágtam neki a légióskodásnak. Bár 2009-ben is bejutottunk a Final Fourba, össze sem lehet hasonlítani az akkori körülményeket és lehetőségeket a mostanival. És most nem csak a soproniakra, hanem összességében a magyar kosárlabdázásra is gondolok.

Akkor szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Candice Dupree-hez hasonló klasszis, vagy egy Roberto Iniguezhez és segítőihez hasonló edzői stáb itt kosarazzon és dolgozzon.

Mennyire javasolja a tehetséges magyar fiataloknak, hogy külföldön is próbálják ki magukat?
Ezt mindenkinek magának kell tudnia és éreznie. Van, aki sohasem játszott külföldön, mégis nagyszerű pályafutást tudhat magáénak, de vannak példák, amelyek azt bizonyítják, hogy érdemes megpróbálni külföldön karriert építeni. Előbbire elég, ha csak Fegyverneky Zsófia nevét mondom, én pedig az utóbbi kategóriába tartozom. Így természetesen az is a tanácsom, hogy akinek lehetősége van, mindenképpen próbálja ki magát más országban.

A sporton és a kosárlabdán túl ugyanis az élet egyéb területein is rengeteg tapasztalatot szerezhet az ember, elég, ha csak a nyelveket említem.

Én spanyolul, olaszul és angolul is megtanultam, ezt pedig szinte bárhol tudom kamatoztatni.

Honti Kata edzőként is el tudja képzelni a jövőjét Forrás: MTI (Nyikos Péter)

Edzőként is kipróbálta már magát - hogy tetszett a kosárlabda az oldalvonalon túlról?
Nagyon, el is tudom képzelni magam a jövőben a kispadon, de most a tanulmányaim és az egyéb munkák miatt parkoló pályára tettem az edzősködést.

Olyan ambícióim nincsenek, hogy például az Euroligában irányítsak egy csapatot, de gyerekekkel például nagyon szívesen foglalkoznék. Semmiképpen nem szeretnék elszakadni a kosárlabdától.

Erről most sincs szó, hiszen a magyar szövetségnek besegítve tanulmányutakat szervez fiatal edzőknek külföldre, hogy képezzék magukat. Van létjogosultsága ennek a programnak?
Abszolút, nagyon pozitívak a visszajelzések, és sokan keresnek is emiatt. Nagyjából van egy húszfős csoport, akik állandónak mondhatók, de gyakran jönnek hozzájuk újabb és újabb tehetséges szakemberek. Én is nagyon élvezem a szervezés részét, voltunk már Belgiumban, Spanyolországban, vagy éppen Olaszországban is. Látom az edzőkön, amikor hazatérnek, valamint a szakmai beszámolójukon, amit előadnak, hogy élvezik, és rengeteg újdonságot kapnak ezektől az utaktól. A jobbaktól tanulni egyáltalán nem szégyen, ráadásul tőlük a legkönnyebb elsajátítani a dolgokat.

Ahhoz pedig, hogy a magyar kosárlabda fejlődjön, nemcsak a játékosoknak, az edzőknek is képezni kell magukat.

Gondolom, sokat segít az a közel 10 éves légiósélet, és az a kapcsolatrendszer, amelyet ez idő alatt kialakított.
Olyannyira sokat, hogy gyakorlatilag emiatt is kértek fel engem a szövetségtől. Szinte minden országban van legalább egy valaki, akit ismerek, és ezen a téren segíteni tud.

Illetve egy FIBA által szervezett menedzsment tanfolyamon is részt vettem, amelyet 40 különböző országból 80-an végeztünk el, így már önmagában ez is óriási segítséget jelentene.

Végezetül árulja el, mi lesz az első dolga, ha véget ér a mostani krízishelyzet?
Ha nem is az első adandó alkalommal és rohammal, de minél előbb vissza szeretnék térni Olaszországba. Rengeteg elintéznivalóm van, természetesen a férjem is nagyon hiányzik, úgyhogy ha visszaállnak a dolgok a megszokott kerékvágásba, hazautazom.

Bár szerencsés a helyzetem, hiszen Magyarországon és most már Olaszországban is otthon vagyok.