Vágólapra másolva!
64 éves korában meghalt Váradi György, korábbi nemzetközi kosárlabda játékvezető.

A pécsi illetőségű játékvezető hosszú és sikeres nemzetközi teljesítményével több jutalmat is kiérdemelt. Két ízben Pécs önkormányzata tüntette ki, 1997-ben pedig állami elismerésben részesült: az akkori belügyminiszter aranysíppal jutalmazta – számolt be a hunbasket.hu.

64 éves korában meghalt Váradi György, korábbi nemzetközi kosárlabda játékvezető Forrás: hunbasket.hu

Váradi a bíráskodástól 2006-ban vonult vissza. Éveken át töltötte be a Baranya megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezető Bizottságának elnöki tisztét, segítve a fiatalabb játékvezető generáció tagjainak fejlődését. Halála nagy veszteség a kosárlabdasport és a játékvezetői társadalom számára.