A világ- és Európa-bajnok edző vállalná a női szövetségi kapitányi posztot

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzője a női junior kézilabda-világbajnokság döntőjében játszott Norvégia - Magyarország mérkőzés közben a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 14-én.
Vágólapra másolva!
Golovin Vlagyimir, az MTK Budapest női kézilabdacsapatának vezetőedzője elmondta, felkérés esetén vállalná a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztját.

A junior női nemzeti csapatot is irányító, és az együttessel világ- és Európa-bajnok szakvezető szerdán az M4 Sporton elmondta, csak úgy vállalná a feladatot, ha megtarthatná vezetőedzői pozícióját az MTK-nál, tehát nem főállású kapitány lenne.

– indokolta, miért lenne szüksége jelenlegi állására is.

Golovin hozzátette, az is elképzelhető, hogy a Danyi Gábor, Elek Gábor páros marad a felnőtt nemzeti együttes élén, ezért még nem is téma az ő esetleges szerepvállalása, manapság nem ez a legfontosabb kérdés.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzőjeként minden nagy tornát megnyert a női junior kézilabda-válogatottal Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A juniorválogatott számára a decemberi, bukaresti világbajnokság lesz a következő jelentős feladat. Az edző közölte, a legutóbbi korosztályos vb-re négy hetet készült a csapat, ennyi idejük most biztosan nem lesz, ráadásul a romániai torna után szinte azonnal kezdődik a felnőtt Európa-bajnokság.

Golovin egyelőre nem tudja, mikor kezdik az alapozást az MTK-val, de jelenleg azt tervezi, hogy július 1-én állnak munkába. Az új bajnoki idény tudomása szerint szeptember 6-án rajtol. Már nyolc hete nem találkoztak egymással a játékosai, akik közül az élvonalbeli góllövőlista második helyezettje, az irányító Tóth Eszter távozik, és Mosonmagyaróváron folytatja pályafutását. A helyére a Békéscsaba házi gólkirálya, Marincsák Nikolett érkezik, és Dunaújvárosból a jobbátlövő Szekercés Luca, valamint Székesfehérvárról a balszélső Pelczéder Orsolya is az MTK-hoz szerződik.