A magyar center idén biztosan nem megy a WNBA-be

Határ Bernadett (b), a magyar és Kyara Linskens (j), a belga válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság olimpiai selejtező alsóházi rájátszásában
Vágólapra másolva!
Idén nem megy az észak-amerikai profi női kosárlabdaligába (WNBA) Határ Bernadett. A magyar bajnoki címvédő Sopron játékosa a WNBA idényében az Indiana Fevert erősítené, ám végül úgy határozott, idén nyáron nem utazik az Egyesült Államokba - közölte a Magyar Nemzet honlapja.

"Múlt héten csütörtökön megműtöttek, amit most három hónap rehabilitáció követ" - idézte Határt a weboldal. A 25 éves, 208 centiméter magas játékos elárulta: a szezon utolsó másfél hónapjában sérüléssel bajlódott, már a válogatott februári Európa-bajnoki selejtezői után ki kellett volna hagynia legalább három hetet. Ám mivel a Sopron éppen több gonddal is küszködött, rossz passzban volt, ráadásul az edzéseken is kevesen voltak egészségesek, ezért nem pihent, erre az idény befejezése után kerítettem sort.

Határ Bernadett (b), a magyar és Kyara Linskens (j), a belga válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság olimpiai selejtező alsóházi rájátszásában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Tíz napig nem edzettem, de ezt követően a kevésbé intenzív gyakorlatoknál is éreztem a fájdalmat a bokámban. Elmentem MRI-vizsgálatra, ami után az orvosok a műtétet javasolták. Akkor erre még nemet mondtam, reméltem, lesz más megoldás is. A leleteket elküldtem Indianába, ahol azt mondták, rajtam múlik, hogy kiutazom-e, ők mindenesetre a szűk, tizenkettes keretben számítanának rám" - közölte.

Jelenleg sem a férfiak ligájának (NBA), sem a WNBA-nek nincs kitűzve az időpont a folytatásra, a bokáját viszont egy éven belül biztosan műteni kellett volna.

"Abban maradtunk, hogy felfüggesztjük a szerződésemet. Ez azt jelenti, hogy a jövő nyárig a játékosuk maradok, folyamatosan figyelnek, segítenek, és ha nem jön közbe semmi, akkor a tavasszal, a magyar bajnokság befejezés után megyek, és készülök a WNBA-meccsekre" - fejtette ki Határ.

"Nagyon nehéz döntés volt, de úgy érzem, a legkisebb rosszat választottam. Ha most odamegyek, valakit kitesznek miattam a keretből, és pár hét múlva kiderül, nem tudok játszani, nem lenne tisztességes. Arról nem is szólva, hogy ma még nem tudni, lesz-e az idén WNBA" - fűzte hozzá.

Kiemelte: reményei szerint a hazai felkészülés rajtjára újra tökéletes állapotban lesz.