Minden idők legeredményesebb röplabdaedzője 52. bajnoki szezonjára készül

Volleyball Super League Women. Finals. Dynamo Moscow vs. Uralochka-NTMK landscape HORIZONTAL SQUARE FORMAT
Nyikolaj Karpol 52. szezonjára készül az Uralocska edzőjeként
Vágólapra másolva!
Nyikolaj Karpol, az egyetemes röplabda legeredményesebb trénere 82 évesen is folytatja edzői pályafutását.

Az orosz szakember továbbra is az Uralocska női együttesét irányítja, vagyis változatlanul annál a jekatyerinburgi klubnál dolgozik, ahol 1969-ben elkezdett edzősködni. Karpol a 2020/21-es idényre írt alá, azaz 52. bajnoki szezonjának vág neki, amivel Guinness-rekorder lett.

"Ha az egészségem engedi, folytatom a munkát"

- idézte az orosz hírügynökség Karpolt, aki május elsején ünnepelte 82. születésnapját. "Most várjuk, mikortól edzhetünk ismét, a csapat július elsejéig kapott pihenőt".

Nyikolaj Karpol 52. szezonjára készül az Uralocska edzőjeként Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Pesnya

Az Üvöltő medve becenevű Karpol az Uralocskával 14-szer lett orosz bajnok, korábban pedig 11 alkalommal nyert szovjet női röplabdabajnoki címet. A Szovjetunió, illetve jogutód női válogatottjával kétszer - 1980-ban és 1988-ban - győzött olimpián, és további három ízben végzett ezüstérmesként a nyári ötkarikás játékokon. Van világbajnoki elsősége is 1990-ből, Eb-ken pedig - 1977 és 2001 között - nyolc aranyat gyűjtött csapataival. A röplabda Hírességek Csarnokába 2009-ben iktatták be.