Társoldalunk:

Az ausztrálok felfüggesztik a 2032-es olimpiai pályázatuk előkészítését

2020.05.23. 12:49

John Coates, a nemzetközi olimpiai mozgalom magasrangú ausztrál tisztviselője támogatja Queensland állam kormányának döntését, miszerint felfüggesztik a 2032-es olimpiai pályázatuk előkészítését.

Annastascia Palaszczuk, az állam elsőszámú vezetője pénteken az ausztrál parlamentnek küldött levelében megerősítette, hogy a pályázattal kapcsolatos munkákat elhalasztják. Kiemelte: ahogy Ausztrália, úgy Queensland állam figyelmének középpontjában is jelenleg a világjárvány nehézségeinek a leküzdése áll, tekintettel az egészségügyi és a gazdasági kihívásokra.

Hozzátette: olimpiai pályázatuknak továbbra is kiemelt szerep jut a helyi foglalkoztatás és a gazdaság élénkítése érdekében, amelyhez viszont csak azt követően tudnak majd visszatérni, ha megtalálták a kiutat a "jelenlegi válságból".

Az ausztrálok remek olimpiát rendeztek 2000-benForrás: AFP/Shane Sparks

Ausztrália két alkalommal rendezett olimpiát: 1956-ban Melbourne, 2000-ben Sydney látta vendégül az ötkarikás játékok résztvevőit. A tervek szerint ezúttal Queensland állam, valamint annak legnagyobb városa, Brisbane lenne a házigazda.

Coates, aki a tokiói nyári játékok előkészületeit felügyelő bizottság vezetője, hét elején adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a japán rendezők "valódi problémákkal" szembesülnek a világjárvány miatt jövőre halasztott olimpia kapcsán.

A 2032-es nyári olimpiával kapcsolatban eddig az ausztrál Queensland mellett Sanghaj, Újdelhi, valamint a két Korea közösen jelezte, hogy megrendezné. Narinder Batra, az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke három héttel ezelőtt megerősítette: továbbra is elkötelezettek a 2032-es nyári ötkarikás játékok megrendezése iránt, és a koronavírus-járvány elmúltával India folytatja az olimpiai pályázatának előkészítését.