Vágólapra másolva!
Szeptember közepéig meghosszabbította szerződését Katarina Bulatovic, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának montenegrói jobbátlövője.

A klub csütörtöki sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a 35 esztendős játékos korábban bejelentette, a 2019/20-as szezon után befejezi pályafutását, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően megváltoztatta döntését. Ennek oka, hogy szeptember 5-6-án rendezik a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét, amelyen az ETO is érdekelt.

Bulatovic és Bartha Csaba Forrás: Győri Audi ETO KC

Bulatovic éppen ezért szeptember közepéig hosszabbította meg nyáron lejáró megállapodását, vagyis harcba száll zöld-fehér színekben, hogy a magyar klubbal második, saját maga ötödik BL-elsőségét elhódíthassa.

- nyilatkozta.

Hozzátette, érzése szerint az őszi négyes döntő az a lehetőség, amivel lezárhatja a karrierjét, másrészt Danyi Gábor vezetőedző is marasztalta, így nagyon könnyen megegyeztek Bartha Csaba klubelnökkel a folytatásról.