Társoldalunk:

Benedek Tibor a havas Hargitán, egy templomban keresett megnyugvást halála előtt

2020.06.25. 12:16

A múlt év decemberében Erdélyben járt a vízipólós legenda felesége, Epres Panni nélkül. Benedek Tibor a családja után kutatott, megnyugvást keresett. Arcát sapkával takarta, hogy ne ismerjék fel - írja a Bors.

Egyre több szívmelengető történet lát napvilágot a háromszoros olimpiai, világ- és Európa- bajnok vízilabdásról, Benedek Tiborról. A vízilabdás utánpótlás csapat tagjairól például kiderült, edzéssel emlékeztek a példaképre. Egy másik történet pedig arról szól, hogy a sportoló Erdélyben járt, többek közt Varga Péter Ákosnál a Hargita alján, Székelyvarság határán.

Itt élt két hétig Benedek Tibor a HargitánForrás: Bors Online

"Egy közös vízilabdás barátunk javasolta, hogy keressen meg, segítek felkutatni a családja székely vonalát" – idézte fel a Borsnak Varga.

"Itt nincsenek szomszédok, csak állatok, természet, csend. Tibor már beteg volt, itt megnyugvást kapott. Szenvedő embernek ismertem meg, harcot vívott."

Varga szerette volna bemutatni az ott élőknek, de Benedek Tibor kérte, hogy ne szóljanak arról, hogy ott van, pihenni szeretne, egyedül lenni.

"Amit itt lehet kapni, az a megnyugvás. Az embernek szüksége van arra, hogy megpihenjen. Elment a misékre, de sehol nem ismerték fel, mert olyan sapkája volt, ami eltakarta az arcát. Advent volt, az első vasárnap, amikor megérkezett. Szépen fel volt díszítve az ünnepi asztal, ő beült az öt gyermekem mellé, és közösen imádkoztunk, meggyújtottuk a gyertyát. Azt mondta, sosem látott ennyi havat. Szinte itta a szavainkat, ahogy köszönünk, hogy egészséget kívánunk. Ez is tetszett neki. Nem evett velünk, mert Ocfalván kezdődött a szentmise, oda akart érni. Az ő harca volt, magába akart vonulni. Hiszünk Istenben, nem véletlenül volt ő itt fent a hegyekben. Neki ez a közel két hét nagyon kellett, biztosan hasznára vált. Nagyon sajnálom, hogy nincs már közöttünk, remélem, a lelke jó helyre került!"