Társoldalunk:

Ha a pénz diktál, ott lesznek Kínában a világ legjobb játékosai

2020.07.07. 17:54

Miközben az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) vezetői gőzerővel dolgoznak azon, hogy legyen folytatása az idei szezonnak, amely március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a háttérben is igen fontos folyamatok zajlottak. A legszámottevőbb a hétfői esemény, azaz az új kollektív szerződés (CBA) létrejötte a játékosok szakszervezete (NHLPA) és a liga között, amely a 2025-26-os szezon végéig érvényes, ezáltal addig szinte biztosan nem lesz bérvita miatti lockout, és amely kimondja, hogy az NHL szeretne visszatérni a 2022-es pekingi és a 2026-os milánói téli olimpiára. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak jóvá kell hagynia ezt a pontot, de kiindulási alapnak mindenképp biztató. Megnézzük, mi motiválja az NHL-t a visszatérésre, milyen volt a világ legjobbjai nélkül a phjongcshangi olimpia és milyen lehet velük a pekingi.

2017 áprilisáig kell visszautaznunk az időben ahhoz, hogy megértsük, miért maradtak távol a világ legjobb jégkorongozói a 2018-as phjongcshangi téli olimpiáról. Az NHL ekkor jelentette be, hogy megtiltja játékosainak, hogy részt vegyenek az ötkarikás játékokon, miután két létfontosságú kérdésben sem sikerült megállapodnia a NOB-bal.

Egyrészt az NHL szerette volna, ha a NOB fizeti a szupersztárok biztosítását az ötkarikás játékok idejére, ami, lássuk be, teljesen jogos igény. Hiszen, akárhogy is nézzük, legyen szó Sidney Crosbyról, Alekszandr Ovecskinről, Connor McDavidről vagy bárkiről, ők nem mások, mint saját klubjaik alkalmazottai. Pechjükre a klubtulajdonosok köre az NHL legfőbb döntéshozó szerve, amely a 2014-ben, Szocsiban történtek után (John Tavares és Henrik Zetterberg súlyos sérülése) nem igazán szerette volna úgy visszakapni saját munkavállalóit, hogy azok képtelenek elvégezni azt a feladatot, amiért egyébként a fizetésüket kapják.

A NOB nem ment bele ebbe, mert bár 2014-ben még állta a cechet, egy újabb ilyen alkalom már rossz üzenet lett volna a többi csapatsport felé, félve attól, hogy egy idő után mindenki a markát tartva ment volna hozzájuk.

John Tavares itt szakította el keresztszalagját és meniscusát a lettek elleni negyeddöntőn Szocsiban. Felépülése több mint fél évet vett igénybeForrás: QMI Agency/QMI Agency/Al Charest

A másik sarokpont a marketingjogok tisztázása volt, a NOB pedig gyorsan elküldte melegebb éghajlatra az NHL-t, hiszen az olimpia sokminden, csak éppen a reklám helye nem. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) hiába szeretett volna belépni a beszélgetésbe békéltetőként, addigra már késő volt, az NHL első embere, Gary Bettman pedig lélekben felmutatott középső ujjal megköszönte a lehetőséget, majd kihirdette, hogy

az NHL nem megy Phjongcshangba. Hiába követte ezt általános felháborodás a játékosok részéről, hiába fenyegetett bojkottal az olimpiát és az NHL-t is közvetítő NBC tévécsatorna, itt is igaznak bizonyult a mondás, hogy "amelyik kutya ugat, az nem harap", így az NHL-nek nem kellett engednie.

A phjongcshangi férfi hokitorna pedig meglehetősen egyedi módon zajlott le, hiszen jött a kivéreztetett, bukott emberekre kényszerülő kétszeres címvédő Kanada és az USA, a nagyhatalmaknak számító, de legjobbjaik távolmaradása miatt Európában játszó hokisokra építő Svédország, Finnország, Csehország, Svájc, Szlovákia és Németország, valamint az orosz bázisú, a világ második legerősebb ligájából, a KHL-ből gyűjtögető Oroszország, amely végül a doppingbotrány miatt még csak nem is indulhatott saját zászló alatt, csak mint "Olimpiai Sportolók Oroszországból". Persze a KHL-ből verbuvált "orosz" válogatott papíron az NHL-esekkel is felvehette volna a versenyt és emiatt toronymagas esélyesnek is számított, elég csak Pavel Dacjukot, Ilja Kovalcsukot, Szlava Vojnovot, Szergej Mozjakint, a fiatalok közül Nyikita Guszevet és Kirill Kaprizovot említeni.

Ehhez képest rögtön az első csoportmeccsen kikaptak a szlovákoktól, ott viszont átbillent a kapcsoló, és a szlovénokat 8-2-re, az amerikaiakat 4-0-ra verték, erőnyerőként bejutva a legjobb 8 közé, ott pedig már a norvégok és a csehek sem jelentettek nekik gondot.

A másik ágon a németekre kezdett figyelni a világ, miután először hosszabbításban hazaküldték Svájcot, a legjobb nyolc között pedig az éremesélyes svédeket is. Az elődöntőben Kanada volt az ellenfél, őket rendes játékidőben verték Marco Sturm tanítványai, így végül komoly meglepetésre a döntőben találták magukat, ahol az oroszok vártak rájuk.

És ott is jól tartották magukat, 53 percig 1-1 volt az állás, ekkor viszont az oroszok Guszev révén találtak egy gólt. A németek viszont nem adták fel, 10 másodperccel később egyenlítettek, még két perc elteltével pedig a vezetést is megszerezték. Az oroszok kétségbeesve, emberhátrányban, de lehozott kapussal támadtak, az utolsó percben pedig Guszev ismét eredményes volt, jöhetett a hosszabbítás. Ott aztán kilenc perc után emberelőnybe kerültek az oroszok, amit Kaprizov révén ki is használtak és megnyerték az olimpiát a hirtelen halálban.Így végül érvényesült a torna előtti papírforma, habár korántsem olyan simán és szerencsére nem is izgalommentesen. Annak talán az egész hokivilág örült, hogy Dacjuk és Kovalcsuk nyakába arany került (Dacjuk ezzel bekerült az NHL-, olimpiai és világbajnokok gyűjtőklubjába, a Triple Gold Clubba), a döntőt drámai körülmények között elveszítő német játékosok például sorban álltak 1-1 közös fotóért a két legendával.

Pavel Dacjuk (balra pirosban) és Ilja Kovalcsuk (jobbra pirosban) akkora legendák, hogy a legyőzött német játékosok sorban álltak fényképezkedni velük.Forrás: Complete Hockey News/Facebook

Mondhatnánk, hogy az izgalmas finálé feltette a koronát a különleges hokitornára, de a dolog nem ennyire fekete-fehér. Az egész esemény színvonala messze nem volt kiemelkedő, a szinte kongó, vagy maximum félházas lelátók pedig egyenesen kiábrándítóak voltak. Ez nyilván a NOB sara is, amely elvitte az olimpiát egy olyan országba, ahol a téli sportok közül csak a gyorskorcsolya érdekli az embereket.

Ez persze alapesetben a 2022-es pekingi játékokra is illik, de érdemes minimálisan továbbgondolni a dolgot. Kína a világ legnépesebb országa, emiatt (is) a legnagyobb fogyasztói piaca, ahová gyakorlatilag minden sportág és bajnokság szeretne betörni. Rengeteg óriás fociklub megy oda turnézni, de az NBA számára is a kínai közönség a második legfontosabb a hazai után. Nem csoda, hogy az NHL is megcélozta már a távol-keleti országot, vitt már oda több felkészülési meccset, amelyek természetesen telt ház előtt zajlottak.
Az sem véletlen, hogy "hirtelen" fontossá vált mégis az üzleti alapon működő profiligának, hogy képviseltesse magát, mert ha egyszer sikerül "rászoktatni" a kínaiakat a minőségi jégkorongra, az egy méretes pénzcsapot nyithat meg számukra. A minőségi jégkorongot pedig értelemszerűen nem a harmad- vagy negyedvonalas játékosok képviselik, hanem a sportág krémje, pontosan azok, akiket előzőleg eltiltottak a részvételtől. És amikor a munkáltató rájön, hogy munkavállalójának önállóan is van piaci értéke, akkor máris szívesebben vállalja a kockázatot, hiszen a megtérülés busás lehet.

Nyilván a NOB sem fog ellenkezni, hiszen a helyszíni jegybevétel az ő kasszájába folyik be, telt házat pedig könnyebb szupersztárokkal csinálni, mint nélkülük. És ha még számít nekik a nívó, akkor főleg nem érdemes kihagyni ezt a ziccert, mert a férfi jégkorongtorna mégiscsak a téli olimpia ékköve, főleg 1998, azaz az NHL-es játékosok részvétele óta.

Gary Bettman szeretné meghódítani a kínai piacotForrás: AFP/2019 Getty Images/Bruce Bennett

A játékosok is repesni fognak a boldogságtól. Ovecskin és McDavid már három évvel ezelőtt is kesergett a médiának, hogy nem mehetnek Phjongcshangba, ráadásul nekik nincs is olimpiai aranyuk, és biztos, hogy bármit megtennének azért, hogy legyen. De ne gondoljuk, hogy Sidney Crosby nem nyerne szívesen egy harmadikat, hogy tovább betonozza helyét a sportág halhatatlanjai között, persze kérdés, hogy 34 évesen elviszik-e (nem úgy néz ki, mint aki öregszik, szóval erre minden esélye megvan). Az amerikaiak az 1980-as Lake Placid-i csoda óta nem nyertek, a svédek 2006 óta, a finnek még soha (!), ahogy hivatalosan az oroszok sem, az NHL-ben játszó legjobbjaik meg pláne.

Kicsivel kevesebb mint 19 hónap van hátra a pekingi olimpia megnyitójáig, ami a világ jelenlegi helyzetét nézve még ennél is jóval többnek tűnik és elképesztően sok tényező változhat addig. De mi is beállunk a nemzetközi sajtó sorába, és felállítunk egy indokolatlanul korai erősorrendet a csapatok elképzelt keretei alapján.

Nehéz nem Kanadát tenni az első helyre, amely a feltörekvő szupersztárok (McDavid, Nathan MacKinnon, Mitch Marner, Brayden Point, Cale Makar) mellett rutinos, de még mindig elit (Crosby, Tavares, Jonathan Toews, Patrice Bergeron, Steven Stamkos, Alex Pietrangelo, Shea Weber) játékosokkal kiegészülve papíron a legerősebb csapat lehet Pekingben. Annyira mély merítési lehetősége van a Team Canadának, hogy a kimaradókból elindíthatna egy B válogatottat, amely szintén aranyesélyes lenne. Egyedül a kapusuknál lehet kérdés, hogy a veterán Carey Price-é lesz-e a kezdő szerep, vagy kiszorítja őt Jordan Binnington, esetleg Carter Hart.

Sidney Corsby (balra) a 2010-es döntőben aranygólt szerzett, valamint négy évvel később is betalált a finálébanForrás: AFP/Yuri Kadobnov

Az amerikai utánpótlásprogram a közelmúltban elárasztotta az NHL-t ígéretesebbnél ígéretesebb játékosokkal, akik 2022-re akár már egy olimpiai bajnoki címet is összehozhatnak az országnak. A fiatal csatárok (Auston Matthews, Jack Eichel, Kyle Connor, Johnny Gaudreau, Jake Guentzel, Alex DeBrincat, Jack Hughes és a Tkachuk testvérek) mellett még mindig lehet számítani Patrick Kane varázslatára, a védelem pedig a columbusi párossal (Seth Jones-Zach Werenski), az idei év valószínűleg Norris-trófea-győztesével, John Carlsonnal, Quinn Hughes-zal, Jaccob Slavinnel, esetleg a két bostonival (Torey Krug és Charlie McAvoy) a mezőny egyik legerősebbjének tűnik. A kapuban biztosan jobban állnak Kanadánál, Ben Bishop, John Gibson és Connor Hellebuyck is bármikor képes a hátára venni egy egész csapatot.

Azon sem lepődne meg senki, ha Svédország nyerné meg az aranyat. Náluk csatárposzton nincs olyan szupersztár-kaliber, mint az észak-amerikaiaknál, de Elias Petterson bármikor odaérhet, idén pedig Mika Zibanejad volt a legjobb formában játszó hokis, amíg a koronavírus közbe nem szólt. Nick Backström, William Nylander, William Karlsson, Viktor Arvidsson és Filip Forsberg is bármikor eldönthet 1-1 mérkőzést, Gabriel Landeskog személyében pedig tökéletes csapatkapitánya lehet a csapatnak, aki minden játékszituációban bevethető. Ami pedig a védelmet illeti, ez még talán az amerikainál is erősebb lehet, hiszen Victor Hedman (aki talán a legjobb jelenleg a világon), John Klingberg, Oliver Ekman-Larsson, Rasmus Dahlin, Erik Karlsson (ha összeszedi magát) és Mattias Ekholm is mind-mind prémium kategória. A kapuban kulcskérdés lesz, hogy Jacob Markström és Robin Lehner milyen formában érkeznek Kínába.

Az oroszok támadosóra kicsit vékonyabb lehet, mint korábban, de talán ez pont az előnyükre várhat. A vékonyat persze ne tessék szó szerint venni, főleg ha olyan nevekből áll, mint Ovecskin, Jevgenyij Malkin, Artemij Panarin, Vlagyimir Taraszenko vagy Nyikita Kucserov. Egy kapus sem lesz nyugodt, amikor ellenük játszik. A hátsó sorban Ivan Provorov, Mihail Szergacsov és Dimitrij Orlov személyében van három remek offenzív bekkjük, Nyikita Zadorov pedig az ellenfél csatárainak kettétöréséért felelhet. A kapusposzt kétségtelenül a világ legjobbja, szinte mindegy, hogy Andrej Vaszilevszkij, Szergej Bobrovszkij, Igor Sesztyorkin, Ilja Szorokin, Alekszandar Georgijev, esetleg Ilja Szamszonov kerül be az utazó keretbe.

Ovecskin 2018-ban lemaradt az olimpiáról, helyette nyert egy Stanley-kupát. Egy ötkarikás arannyal ő is bekerülne a Triple Gold ClubbaForrás: AFP/2018 Getty Images/Bruce Bennett

A finneknél a 2016-os junior világbajnok mag (Mikko Rantanen, Sebastian Aho, Patrik Laine, Kasperi Kapanen, nagyon esetleg Jesse Puljujärvi) kiegészül Aleksander Barkovval és a fiatal Kaapo Kakkóval, és máris egy életveszélyes támadógépezetet látunk. Hátul Miro Heiskanen ekkor már a világ egyik legjobb védője lehet és szinte biztosan számíthat dallasi társára, Esa Lindellre is, na meg ott van még Rasmus Ristolainen vagy éppen Henri Jokiharju. A kapuban Tuukka Rask személye érdekes lehet, mert bár múltkor azt találta mondani, hogy 2021-ben, bostoni szerződése lejárta után visszavonul, azért egy olimpiai szereplés talán meggyőzi majd. Ha nem, akkor jöhet Antti Raanta, Pekka Rinne, vagy Juuse Saros.

A csehek már az éremnek is örülnének valószínűleg, ez a keret közel sem lesz olyan erős, mint az 1998-as naganói, amely arannyal tért haza. David Pastrnák idén társgólkirály lett az NHL-ben, de Tomás Hertl és Jakub Vrána sem "futottak még" játékosok, de a védelem eléggé vérszegény, kapusposzton pedig Dominik Hásek szintjét meg sem közelít a Petr Mrázek-David Rittich-Pavel Francouz trió.

Svájc akár sötét ló is lehet a fiatalos csapatával, a Timo Meier-Nico Hischier-Nino Niederreiter sor mindenképp érdekes lesz (már ha így áll össze, vagy mondjuk Kevin Fialával), hátul a világklasszis hátvéd, Roman Josi óriási munkára számíthat.

Leon Draisaitl első olimpiáján vehetne részt PekingbenForrás: AFP/2020 Getty Images/Ethan Miller

A 2018-as ezüstérmes németeket sem hagyhatjuk szó nélkül, főleg ha náluk játszik az NHL idei pontkirálya, Leon Draisaitl, a szupertehetségnek kikiáltott Tim Stützle, valamint a szintén nagyon sokra tartott Moritz Seider. Philipp Grubauer személyében pedig egy sokat látott és bizonyított kapusra támaszkodhatnak.

Azért is jó gondolatban felállítani a csapatokat, mert az ember ilyenkor már elképzeli, hogy minden körülmény adott ahhoz, hogy ismét egy olimpiához méltó, a sport legnagyobb alakjait felvonultató tornát láthat. Bízik abban, hogy minden akadály elhárul, legyen az egészségügyi, gazdasági, bármilyen. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy szerencsére a pénz diktál, mert talán az NHL és a NOB sem akarja kihagyni ezt a ziccert, ha már megint olyan országba vitték az olimpiát, ahol a téli sportoknak semmi beágyazottsága nincs. És teljes hokitorna nélkül nem is lesz.