Vágólapra másolva!
Teljes mértékben átszabta a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE felkészülését, hogy tíz játékosa megfertőződött koronavírussal - fogalmazott Kirsner Erika.

A klubelnök az M1 aktuális csatornának hétfőn felidézte: május 25-én kezdtek el edzeni, hétfő-csütörtök ritmusban végeztek el gyorsteszteket a játékosokon, és egy sem hozott pozitív eredményt.

Azután két játékos panaszkodott az ízérzékelés elvesztésére - amely a koronavírus egyik tünete -, majd a tesztjük pozitív lett, így a velük kapcsolatba lépő stábtagokat, csapattársakat PCR-tesztnek vetették alá, ezáltal mutatták ki a tíz fertőzöttet, akikről június 30-án számolt be a klub.

Ők azóta már negatív eredményt produkáltak és jól vannak, egyedül Bálint Annát kezelik, ő Erdélyben került kórházba, a legutóbbi tesztje pozitív lett, és a vizsgálatok a tüdején is foltot érzékeltek, bár az még nem tisztázott, hogy ez a koronavírussal kapcsolatos-e.

Nincs könnyű helyzetben a Vác női kézicsapata Forrás: facebook.com/vacinkse

Kirsner leszögezte, már egy héttel elcsúsztak az előzetes edzéstervezethez képest, kedden végzik el a szokásos orvosi vizsgálatokat, és csak azok kezdhetik el fokokozatosan a tréningeket, akiknél mindent rendben találnak.

"Sajnos három-négy hét hátrányban leszünk a többiekhez képest, teljes értékű munkát csak augusztusban fogunk tudni végezni" - fogalmazott a klubelnök. Hozzáfűzte, akiknél korábban csak negatív eredményt hoztak a tesztek, azokkal kedden kezdhetik meg a közös munkát.

"Teljes mértékben átszabta a felkészülést, nem tudjuk, mikor leszünk olyan állapotban, hogy edzőmeccset tudjunk játszani" - fejtette ki. Hozzátette, 11 találkozó, köztük két külföldi csapat elleni volt betervezve nekik, de mindet lemondták. A bajnokságot szeptember első hétvégéjén a Ferencváros ellen kezdenék.

"Valószínűleg arra a meccsre még nem állunk majd készen" - hangsúlyozta a játékosként világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Kirsner. Kitért rá: a betegségen átesettek 4-6 hétig csak könnyített edzéseken vehetnek részt, márpedig ez egybeesik a bajnoki idény kezdetével.