Kovács Péter: simogatja a lelkemet az elismerés

Kovács Péter, kézilabdázó, kézilabda, 1988
Szöul, 1988. október 1. Kovács Péter (fehérben) támad a bronzéremért vívott Magyarország-Jugoszlávia kézilabda-mérkőzésen, a Szöuli Nyári Olimpiai Játékokon. A magyar csapat 23:26-ra kikapott. MTI Fotó: Németh Ferenc
Vágólapra másolva!
A XX. század legjobb férfi kézilabdázójának megválasztott Kovács Péter úgy fogalmazott, simogatja a lelkét, hogy a Kézisek kézise elnevezésű szavazáson is ő végzett az élen. A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo.hu és a Magyar Kézilabda Szövetség közös játékában Nagy László lett a második, Varga István pedig a harmadik.

"Simogatja a lelkemet, tényleg jólesik" - nyilatkozta a 65 éves Kovács Péter szerdán a Kossuth Rádiónak.

Hozzátette, pályafutása kapcsán nagy hiányérzete nincs, mert a Bp. Honvéddal 1982-ben BEK-et nyert, többször volt magyar bajnok, nyert német bajnokságot és kupát is, vagyis számos szép időszaka volt a karrierjének. Azt azonban nem tagadja, nagyon szeretett volna világbajnokságot vagy olimpiát nyerni a válogatottal - Európa-bajnokság akkoriban még nem volt.

A nemzeti csapat szereplési és gólrekordere 323 meccsen 1797 gólt szerzett magyar színekben, a világválogatottban négyszer lépett pályára.

A válogatottal az 1986-os világbajnokság ezüstérme a legjobb eredménye. Összesen öt vb-n szerepelt, 1978-ban a torna gólkirálya lett. A kiváló balátlövő három olimpián játszott, 1980-ban és 1988-ban is negyedik lett a csapattal.

Kovács Péter lett a férfi mezőnyben a győztes. Forrás: Origo

Mint mondta, az 1984-es Los Angeles-i bojkott különösen fájdalmasan érintette, mert akkor volt a legerősebb csapatuk, amely életkorban és összetételben is kiemelkedő volt.

Edzői karrierje kapcsán megjegyezte, sajnálja, hogy sohasem tevékenykedhetett a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. "A környező országokban azok az emblematikus játékosok, akik sokat tettek az országukért, legalább egyszer mindig megkapták a lehetőséget, hogy hazájuk válogatottját irányítsák" - magyarázta.

Felidézte, nagyon szeretett a Pick-Szegednél dolgozni, ahol Magyar Kupát nyert, kiemelte még a női junior válogatott szövetségi edzői posztját, hiszen három korosztállyal is eredményes tudott lenni, és a Törökországban eltöltött három évre is nagyon szívesen és szeretettel emlékszik vissza.

A Kézisek kézise szavazás élmezőnye:
1. Kovács Péter
2. Nagy László
3. Varga István
4. Pérez Carlos
5. Bartalos Béla
6. Éles József
7. Marosi István
8. Marosi László
9. Kovács László
10. Fenyő András