Vágólapra másolva!
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az európai szövetség hétfőn tette közzé az EHF Kupa utódjaként induló második számú kontinentális sorozat résztvevőit.

A férfiaknál mindhárom magyar jelentkező ott lehet a sorozatban, a HE-DO B.Braun Gyöngyös a selejtező első, a Balatonfüredi KSE pedig a második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe. A Grundfos Tatabánya KC - további 11 csapattal együtt - már tagja a 24-es csoportkörnek.

A selejtező első körének mérkőzéseit augusztus 29-30-án és szeptember 5-6-án játsszák, a második forduló meccseire szeptember 22-én és 29-én kerül sor. A sorsolást jövő kedden tartják.

A főtábla hatcsapatos csoportjaiból az első négy-négy helyezett jut nyolcaddöntőbe.

A Tatabánya és a Siófok is csoportkörös a kézi El-ben Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A nőknél mind a négy magyar jelentkező pályára léphet, az Alba Fehérvár a selejtező második, a DVSC Schaeffler és a Váci NKSE a harmadik fordulójában kapcsolódik be, a Siófok KC pedig további három klubbal együtt a 16 csapatos főtábla tagja.

A selejtező második körére október 10-11-én és október 17-18-án kerül sor, a harmadik forduló meccseit november 14-15-én és november 21-22-én rendezik. A főtábla négycsapatos csoportjaiból az első két-két helyezett jut a legjobb nyolc közé.

A férfi és a női európai kupákban Magyarország összesen 11 csapatot indíthat, ez Németországgal és Franciaországgal holtversenyben a legmagasabb szám Európában.