Vágólapra másolva!
Boglári Akadémia-SZISE néven szerepel a női kézilabda NB I szeptemberben rajtoló idényében a Szent István SE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) közös csapata.

Az együttes eredetileg Szent István SE-NEKA néven szerepelt volna az élvonalban, de ezt nem hagyták jóvá, emiatt került sor a névváltoztatásra. A két klub májusban jelentette be, hogy stratégiai együttműködést kötött, így a következő idényben az előző, végeredmény nélkül lezárt bajnokságban az NB I-ben kieső helyen álló SZISE, valamint az NB I/B-ben feljutó helyen álló NEKA közös együttessel szerepel. A szerződés értelmében a Szent István SE a versenyeztetésért, a NEKA a képzésért lesz felelős. A csapat gerincét a magyar válogatottal ifjúsági Európa-bajnokságot is nyert utánpótláskorú NEKA-játékosok alkotják, a hazai mérkőzések helyszíne Balatonboglár lesz, a csapatot ifj. Kiss Szilárd és Woth Péter irányítja.