Különleges vízilabdatorna lesz a Margitszigeten

KISS Gergely
Kiss Gergely is háromszoros olimpiai bajnoknak mondhatja magát
Vágólapra másolva!
A férfi vízilabda Magyar Kupa augusztus 12-13-án sorra kerülő négyes döntőjének a keretében kétnapos Masters Strandvízilabda Kupát rendeznek a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A szervezők közleményükben kiemelték: a Waterpolo Masters Summer Cup elnevezésű tornán a nézők "minden bizonnyal utolsó alkalommal" láthatják együtt a medencében a Millennium Masters játékosait, a hazai vízilabda legendás alakjait, akik Sydneyben, Athénban és Pekingben tagjai voltak az olimpiai aranyérmes keretnek.

A férfiaknál a Magyar Kupában még több forduló vár a játékosokra, mire kiderül, mely együttesek jutnak a legjobb négy közé.

A Margitszigeten zajló rendezvényen a legjobb felnőtt játékosok mellett vízbe szállnak majd az olimpiai bajnokok is.

A Millennium Masters mellett - amelyben Szécsi Zoltán, Molnár Tamás, Märcz Tamás, Steinmetz Barnabás, Steinmetz Ádám, Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert, Fodor Rajmund, Kiss Gergely és Biros Péter is szerepel - a torna résztvevői között van a dél-koreai masters-világbajnokságon aranyérmes Oázis SC, az OSC Masters, valamint az FTC Masters, amely az 1998-as Kupagyőztesek Európa Kupájában győztes csapatra épül.

Märcz Tamás szövetségi kapitányt (jobb oldalon) ismét a medencében láthatjuk. Forrás: MTI/Czagány Balázs

"A vízilabda újraindulása örömteli négy hónap után, ezért szeretnénk a közönségnek minél több élményt adni. Az idő rövidsége miatt nem lesz sok közös edzésünk, így a felkészülés gerincét az önálló edzések adják, illetve sokan a klubjuknál készülnek az utolsó közös megmérettetésre" - mondta a Millennium Masters egyik kiválósága, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely, aki tavaly búcsúzott aktív pályafutásától.

A KEK-győztes FTC-t két éven át irányító Godova Gábor kiemelte: csapatában akkor még senki nem volt olimpiai bajnok, de mégis hihetetlen motivált keretet sikerült összerakni, amelynek tagjai mindent megtettek azért, hogy sikeresek legyenek.

- nyilatkozta.

A masters korosztály mérkőzéseit a strandvízilabda szabályai szerint 20 méter hosszú pályán 4+1 játékos játssza. Az első, szerdai napon a Magyar Kupa két elődöntőjét (18.00 óra és 19.15 ó) követően kerül sor a masters két elődöntőjére (20.45 ó és 21.30 ó). Másnap hasonló beosztás szerint rendezik a helyosztókat - előbb a 3. helyért játszanak, majd a döntőt rendezik -, a masters akkor is az MK-t követi.