Vágólapra másolva!
Az MTK Budapest női kézilabdacsapatának hazai mérkőzéseit határozatlan ideig zárt kapuk mögött rendezik a koronavírus-járvány miatt.

A klub honlapjának keddi híradása szerint a rendelkezés az élvonalbeli felnőtt együttesre és az utánpótláscsapatokra is vonatkozik.

Az MTK is zárt kapuk mögött játszik Forrás: Mtk

A kék-fehérek indoklásul azt közölték, hogy a magyar szövetség által szombaton megfogalmazott protokollban foglaltakat - részben az Elektromos Sportcsarnok sajátosságaiból adódóan - nem tudják maradéktalanul betartatni, ezért a szurkolók, a sportolók és az összes közreműködő egészségének védelme érdekében úgy döntöttek, hogy nem fogadnak nézőket.

A női élvonal csapatai közül a Dunaújvárosi Kohász KA is bejelentette, hogy járványügyi helyzetre tekintettel, a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött. Az újvárosiak saját csarnokuk felújítása miatt Rácalmáson rendezik hazai találkozóikat.

Múlt héten elsőként a MOL-Pick Szeged férfi együttese jelentette be, hogy zárt kapuk mögött játssza hazai mérkőzéseit.