Vágólapra másolva!
A svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai Sean Simpsont nevezték ki a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának.

Hétfői bejelentése szerint a magyar szövetség (MJSZ) két évre szóló szerződést kötött a 60 esztendős szakvezetővel. Simpson 2013-ban vezette második helyig a vb-n a svájci válogatottat, emellett nyert Spengler Kupát a kanadai nemzeti együttessel, és volt svájci bajnok a Zug, valamint német bajnok a München Barons kispadján, míg a Bajnokok Ligájában a Zürich Lionsszal bizonyult a legjobbnak.

- mondta az új kapitányról Vas Márton, a szövetség általános igazgatója.
Sean Simpson szeptember végén érkezik Magyarországra. Az első hetekben a mérkőzéseket járva ismerkedik majd a csapatokkal, játékosokkal, és - amennyiben a körülmények lehetővé teszik - a novemberi felkészülési tornán bemutatkozhat a válogatott kispadján.

A svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai Sean Simpsont nevezték ki a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának. Forrás: AFP/Dean Treml

Az eddigi szövetségi kapitánynak, a finn Jarmo Tolvanennek három év után áprilisban köszönte meg a közös munkát az MJSZ. A finn edző 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között - a britekkel játszott mérkőzés vége előtt 15 másodperccel kapott góllal - maradt le. Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A magyar együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért.

Az utolsó kört - a tervek szerint - jövő augusztusban rendezik Rigában. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.