Társoldalunk:

Öt világválogatott csatáját hozhatja a megújult kézilabda Bajnokok Ligája

2020.09.15. 11:47

Míg a női mezőnyben a kiszámíthatatlanság és a kiegyensúlyozottság, addig a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában öt világválogatott hatalmas harca körül foroghat a 2020-21-es szezon. Az öt kiemelkedő csapatban továbbra is benne van a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is. Előbbinek két lehetősége lesz megszerezni a hőn áhított trófeát, utóbbi pedig továbbra is történte első négyes döntős szereplését üldözi.

Öt világválogatott gigászi küzdelme Köln II-ért

A koronavírus-járvány és az azzal járó féléves kényszerszünet sem változtatta meg olyan szinten az erőviszonyokat a férfi kézilabda BL-ben, hogy ne az öt kiemelkedő erősségű együttes csatáját várjuk a szezon második(!) négyes döntőjébe jutásért folytatott küzdelemben. A világ öt legjobb kézilabdacsapata közül kettő, a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is a magyar színeket képviseli. Mellettük továbbra is a Barcelona, a THW Kiel és a Paris Saint-Germain emelkedik ki az immáron csak 16 csapatból álló mezőnyből.

Két magyar csapat van a világ öt legjobb együttese közöttFotó: Hirling Bálint - Origo

Hiába a létszámcsökkentés, a lebonyolítás csak minimálisan változott. Az EHF kivette a BL alsóházának számító C/D-ágat, amivel a 28 helyből 12 megszűnt létezni. A legjobb csapatok továbbra is két darab nyolcas csoportból vágnak neki a küzdelmeknek, és ugyanúgy hat-hat együttes lesz ott az egyenes kieséses szakaszban. Itt jön az egyetlen lényeges különbség, ugyanis már nem csak a két csoportelső, de a két csoportmásodik is automatikusan bejut a legjobb nyolc közé, így immáron négy csapatnak is csupán egyetlen párharcot kell sikerrel letudnia a négyes döntőbe jutásért.

Tekintve, hogy mennyire kiemelkedett öt csapat az elmúlt másfél évben a mezőnyből, ez lehet, nem is okoz akkora közfelháborodást a többiek körében. A kérdés igazából az, melyik lesz az a három közülük, akinek könnyebb negyeddöntője lesz, és az ötből melyik lesz az a kettő, amelyik egymás ellen vívja a sorsdöntő párharcát – várhatóan – áprilisban. Hiába volt már-már szuper erős ez az ötös, a nyáron sikerült még tovább erősíteniük keretüket.

A Telekom Veszprémnek két esélye lesz megnyerni a BL-trófeát ebben a szezonbanFotó: Szabó Gábor - Origo

A Telekom Veszprém két spanyol világsztárt is szerződtetni tudott, és már a szeptember elején megnyert SEHA-liga négyes döntőjén is bizonyították fantasztikus képességeiket. A visszavonuló Sterbik Árpád helyére érkezett spanyol Rodrigo Corrales a hétvége legértékesebb játékosa lett, a rivális Szegedtől átigazoló jobbátlövő, Jorge Maqueda pedig bekerült a torna álomcsapatába. Rajtuk kívül a fiatal magyar válogatott Ligetvári Patrik, a rutinos orosz jobbszélső, Danyil Siskarjov, valamint a 212 centiméter magas balátlövő, Nikolaj Markussen érkezett a bakonyiakhoz.

A visszavonuló Sterbik mellett a távozók között van a klublegenda Mirsad Terzic, az elmúlt évtized egyik legkiválóbb jobbszélsője, Dragan Gajic, a Szegedbe igazoló Borut Mackovsek, és a klubnál az előző idényt kölcsönben töltő, sérülésekkel küszködő Pawel Paczkowski. Öt érkező, öt távozó – vagyis David Davis posztra cserélt, így továbbra is húsz fős, bővebb kerettel várhatja az extra kihívással tarkított szezont.

Az extra kihívás az egy második – időben előbb lévő – négyes döntő lesz a veszprémiek számára. A járvány miatt nem volt lehetőség az eredeti, május végi időpontban megrendezni a Final 4-t, de az EHF nem mondott le róla, sőt az elmúlt héten megerősítette, hogy 2021. június 12-13. mellett 2020. december 28-29-én is összegyűlnek a világ legjobbjai Kölnben. A négy csapat a Veszprém, a Barcelona, a Kiel és a PSG lesznek az elsőn, a második résztvevőit még nem tudhatjuk.

A MOL-Pick Szeged végre eljutna a kölni négyes döntőbeFotó: Csudai Sándor - Origo

Míg a Veszprémnek két lehetősége is lesz megnyerni története első BL-trófeáját, addig a MOL-Pick Szegednek egyetlen dobása lesz, hogy végre eljussanak Kölnbe. Juan Carlos Pastor már hét éve kiváló munkát végez a Tisza-parton. A spanyol szakember 2013 óta teljesen a saját képére formálta a csapatot, és az első idényében elért EHF-kupa győzelem mellett hazai fronton a Veszprémet is elkapta jó pár alkalommal.

A szegedieknek jóval szerencsétlenebbül kezdődött ez az évad, mint az ősi riválisnak. Stefan Sigurmansson megsérült, így a már 39 éves Jonas Kallman mellé leigazolták a szintén rutinosnak számító Martin Stranovsky-t a balszélre. A szlovák mellett a túloldalra érkezett a NEKÁ-ból a legutóbbi ifjúsági világbajnokság álomcsapatába is beválasztott Kecskés Dániel, valamint balátlövő posztra a korábban már említett Mackovsek.

Nem Sigurmansson az egyetlen sérültje a csapatnak. A horvát Luka Stepancic bokasérülés miatt kihagyja az őszt, és mivel Maqueda Veszprémbe távozott, így a fiatal Stanislav Kaspárek egyedül maradt jobbátlövő poszton. A spanyolon kívül a védekező-specialista Alen Blazevic, illetve Nagy Martin hagyta el a klubot.

A Tisza partján már rögtön a legelején megmutatkozik, mennyire bizonytalan lábakon állhat az egész BL-szezon: A hét elején a Szeged arról számolt be, hogy egyik játékosuk pozitív tesztet produkált, így a PSG elleni első mérkőzésüket az EHF elhalasztotta.

Amíg nem lesz vakcina, csak egy dolog biztos: a bizonytalanság. De mivel az európai szövetség - újabb közhellyel élve - szintén pénzből él, ezért a shownak mennie kell, különben nem csak a klubok, de az EHF is komoly anyagi gondokba ütközhet. Ez utóbbi pedig már a sportág létét is veszélyeztné. Kisebb-nagyobb hibái vannak ugyan a szervezetnek, de vitathatatlan szerepe van abban, hogy a kézilabda elindult - a jó értelembe vett - "amerikanizálódás" útján.

 

Vajon összejön-e végre Mikkel Hansennek a BL-győzelem?Forrás: EHF CL, Facebook

Míg az előző kiírásban a Szeged kapott két ellenfelet a korábban említett három világválogatottból, úgy ezúttal a Veszprém járt rosszabbul. Melléjük került a Barcelona és a Kiel is, míg a Szegednek „csak" a PSG jutott. Mivel a negyeddöntőben keresztbe játszanak, ezért a Pastor-csapatnak mindenképp a csoport első helyét kellene megcéloznia, hogy ott elkerülje a nagyokat.

Vajon mikor lesz meg végre Mikkel Hansennek pályafutása első BL-trófeája? A dán játékos lehetne a 13. játékos, aki megcsinálja a kézilabdás Grand Slamet, azaz az olimpia, a vb és az Eb mellett a BL-ben is végső győzelemre törne. Ha szeretné pótolni a hiányzó láncszemet, akkor minden eddiginél vezetőbb szerepbe kell előlépnie, és olyan ihletett játék kell tőle, amilyet a 2019-es világbajnokságon láthattunk tőle.

A PSG ugyanis gyengülni látszott a nyáron. Corrales mellett Sander Sagosen, Gudjon Valur Sigurdsson és Luc Abalo is a távozók oldalán volt. Kapus poszton Vincent Gérard egyedül maradt, balátlövőbe a tehetséges, de nem még nem kiforrott Elohim Prandi érkezett, minden idők egyik legjobb balszélsőjét, Sigurdssont pedig a francia válogatott Mathieu Grébille-lel igyekeztek pótolni. Egyedül Abalo helyére érkezett nála erősebb játékos: az elmúlt két Európa-bajnokságot megnyerő spanyolok kiválósága, Ferran Solé először bizonyíthat a BL-ben.

A pályafutását a THW Kielben folytató Sander Sagosen volt a nyár csúcsigazolásaForrás: Sander Sagosen, Instagram

Miután a 2018-19-es szezonban a THW Kiel nem lehetett ott a legrangosabb európai kupában, a visszatérésre már nem Alfred Gíslasonnal a kispadon került sor, hanem a bajnoki címmel véget érő idényben másodedzőként tevékenykedő Filip Jíchával. Ha azt nézzük, hogy a BL gólrekordere, Kiril Lazarov 40 évesen is ott lesz a Nantes-ban a pályán, akkor a nála két évvel fiatalabb csehnek sem kellene a pálya szélén álldogálnia.

Viszont, ha már ott áll, nem vall szégyent a legprofibb kézilabdacsapat edzőjeként sem. A THW Kiel továbbra sem híve a Veszpréméhez hasonló bő kereteknek. A világ legjobb irányítójának, Sander Sagosennek az érkezésével a németek visszakerülhetnek arra a szintre, ahol a 2010-es évek elején voltak.Niklas Landin "végre" megkapta a világ legjobb játékosa címet 2019-es teljesítményéért, a Sagosen-Duvnjak-Weinhold belső hármas mellett a dán klasszis is képes mérkőzéseket eldönteni. Az egyetlen aggodalomra okot adó esemény Nikola Bilyk sérülése: még el sem kezdődött a szezon, de Jícha máris csak 14 egészséges játékossal számolhat.

Blaz Janc (balra) és Domen Makuc révén két rendkívül tehetséges szlovénnal erősödött a BarcelonaForrás: Sara Gordon/FC Barcelona Handbol

Xavi Pascual, a Barcelona edzője újabb négy fantasztikus tehetséggel megáldott fiatalt kapott a csapatába az eddig meglévők mellé. Az Origo Sport által is a legnagyobb tehetségnek tartottDomen Makuc mellett egy másik szlovén, Blaz Janc is a katalánokat erősíti, ahogyan a brazil Haniel Langaro, és a portugál Luis Frade is.

A Barca négy olyan irányítóval vág neki a tizedik BL-győzelméért folytatott hajszának, akik bármelyik másik klubban egytől-egyig kezdők lennének, és végig játszanák a mérkőzéseket. A „csodagyerek" Makuc mellett senkinek nem kell bemutatni a Luka Cindcic, Aron Pálmarsson, Raúl Entrerrios trió egyikét sem. A februárban 40. születésnapját ünneplő Entrerrios az olimpia halasztása miatt döntött úgy, hogy nem követi Victor Tomás példáját, és fejezi be ezen a nyáron pályafutását.

A jéghegy víz alatti része

Attól még, hogy ez az öt csapat kiemelkedik a mezőnyből, nem lehet azt mondani, hogy a többi együttes ne lenne képes elkapni őket egy-egy mérkőzésen, és ne okozhatna meglepetést. A 16 csapatból csupán a Motor Zaporozhye (a veszprémi Melnyicsuk Viktorral a keretében), a Zágráb és a Celje tűnik úgy, hogy lefelé lóg ki.

A magyar válogatott Máthé Dominik az Elverum csapatában debütálhat a BL-benForrás: MTI/Illyés Tibor

A 21 éves magyar válogatott Máthé Dominik Abalo mellett bizonyíthat az Elverumban, így a norvégokra érdemes lesz külön figyelni. Bár a Vardar Szkopje sorozatos csődök és egy tulajdonosváltás következtében szinte a teljes csapatát lecserélte, a Kielce pedig elveszítette főszponzorát, ez a két együttes az elmúlt években rendre bebizonyította, hogy nem szabad leírni őket.

Ahogyan azt a Flensburgot sem, aminek a német bajnokságban minden eddiginél nehezebb dolga lesz, hogy a Kiel, Löwen, Füchse Berlin hármasból legalább kettőt maga mögé utasítson a jövő évi BL-helyért. Kérdés, erre mennyire megy majd rá Maik Machulla együttesének mostani szezonja a nemzetközi kupában.

A szezon meglepetését a Porto és a Nantes szolgáltathatja. A portugál kézilabda fejlődése szemmel látható volt a 2019-20-as szezonban, a Porto a Kiel otthonában is nyerni tudott, a klub játékosaira építő nemzeti csapat pedig hatodik helyen zárta az Eb-t. A Nantes már nagyon korán felmérheti erejét, ugyanis az első fordulóban a Veszprémet fogadják. A franciák két éve egy rendkívül dinamikus, korszerű kézilabdát játszva jutottak be a BL-döntőbe, de az erőviszonyok azóta úgy változtak, hogy még azzal a játékkal is bravúr lenne a kölni szereplés.

EHF Champions League

The EHF Champions League Men starts tonight and guess what? On Thursday, we have the first #MOTW as RK Zagreb will host THW Kiel ⭐️

A nőknél már tisztább a kép

Az EHF meghozott még egy fajsúlyos döntést a szezon előtt: a férfi BL mérkőzéseit ezentúl nem hétvégén, hanem szerdán, illetve csütörtökön rendezik meg. Nem csak a német földön lejátszandókat, hanem az összeset. Ezáltal nagyobb figyelem tud összpontosulni a női küzdelmekre, valamint a nemzeti bajnokságokra is.

Magyar-orosz párharcokkal indult két női csapatunk számára a sorozat. A járvány okozta korlátozások miatt szinte minden hétre juthat egy-egy olyan utazási és szervezési viszontagság, mint ami a Győri Audi ETO moszkvai útját jellemezte. Danyi Gábor együttese nem ezért nem tudott nyerni szombaton, hanem mert az újonc CSZKA végig egyenlő partnere tudott lenni az ötszörös győztesnek. A 37 évesen is kiválóan játszó Görbicz Anitaegyenlítő góljával végül 27-27 lett az eredmény.

Az utazási nehézségek ellenére a Győri Audi ETO az utolsó másodpercekben mentett pontot MoszkvábanForrás: Győri Audi ETO KC

Az ETO legnagyobb problémája az lehet a szezonban, hogy nincsen igazi balkezes jobbátlövője, ami nagyon megnehezíti a könnyű helyzetkialakítást támadásban. Nincs ilyen gondja a Rosztov-Donnak, amely a világ legjobbja, Anna Vyakhireva vezetésével 26-25-re le tudta győzni az FTC-Rail Cargo Hungáriát. Az orosz kispadon Per Johansson távollétében a kiváló magyar szakember, Hlavaty Tamás ült.

A Rosztov az ő irányításával is be tudta bizonyítani, miért tartjuk a sorozat első számú esélyesének. Az oroszok mellett az első játéknap alapján a 2021. május 29-30. közötti, budapesti négyes döntőre a legesélyesebbnek a Győr, a Brest és a CSM Bukarest tűnik. De a többi csapat is jó képet festett magáról, ez mindenképp jó hír egy olyan szezon előtt, aminek minden mérkőzését meg kell becsülni a bizonytalanság miatt.